Irodalmi Szemle, 1992
1992/9 - DOKUMENTUM - SZARKA LÁSZLÓ: A magyar politikai közvélemény Csehszlovákia-képe 1938-ban
A magyar politikai közvélemény Csehszlovákia-képe 1938-ban rült elérnie, hogy a magyar beavatkozás a Németország által kezdeményezett konfliktust követő 14 nap után váljék esedékessé.' 1 Az augusztus végi magyar—német tárgyalások a magyar külpolitika irányítói számára azt is egyérteművé tették, hogy a Párizs környéki békeszerződések revíziójához nem egy általános európai rendezés, hanem a hitleri Németország közép-európai expanziója kínálja majd a magyar revízió számára húsz év óta várt nagy alkalmat. Ebből adódóan azonban a Bethlen-Teleki-féle revíziós program több ponton is lényeges korrekcióra szorult. Mindenekelőtt az „integrális revízió” eszmerendszerét — legalábbis átmenetileg — a „népi” elv, az etnikai revízió célszerűségét előtérbe állító propaganda vette át. A másik fontos változást az jelentette, hogy a Bethlenék által önerőből, a belső nemzeti összefogás alapján elképzelt békerevízió helyett egy külső hatalom, Németország külpolitikai döntései, lépései tették aktuálissá és végrehajthatóvá a magyar követelések egy részét. A legsúlyosabb csorbát azonban a „békés revízió” jámbor óhajtásának szertefoszlása jelentette, mert hiszen kormányzati és ellenzéki körökben egyaránt sokan és pontosan sejtették a német támogatás igazi ellenértékét: a közelgő újabb világháborús konfliktusba való felsorakozás kikerülhetet- lenné válását. Mind a magyar külpolitika, mind pedig a revíziós propaganda mindent elkövetett annak érdekében, hogy a revíziós programnak ez a három ellentmondása és lényeget érintő korrekciója ne váljék nyílt viták tárgyává és feszültségek forrásává. Ennek megfelelően a külpolitikai vezetés csupán a Prágával szemben támasztott igények eszkalációját tálalta a sajtóban látványosan, a Hodža-kormány messzemenő belpolitikai átrendezési kísérletét igyekezett bagatellizálni. A kormány baloldali ellenzékének összefogásában aktív szerepet vállaló exminiszterelnök gróf Bethlen István igyekezett ugyan saját eredeti revíziós programjának függetlenségi, háborúellenes elemeit és az önerőre támaszkodás kívánalmát átmenteni a revíziós politika újabb szakaszába is, de a csehszlovák válságból általa kiolvasott tanulság — a belső erőkoncentrációra épülő revízió, szemben a külpolitikai konjuktúrához való feltétel nélküli alkalmazkodással — 1938 nyárutóján már esélytelen alternatívának bizonyult. Szeptember 21-én, tehát azon a napon, amelynek délutánján ismertté vált, hogy a prágai kormány hozzájárult a szudétanémet területek elcsatolásához, Budapesten kétszázezer ember részvételével utcai demonstráció volt „a felvidéki magyarság jogaiért”. Az ott elfogadott kiáltvány továbbra is a magyar igények békés úton való elintézését szorgalmazta, egyszersmind azonban a közép-európai béke feltételeként jelölte meg a Duna menti nemzetek és nemzetiségek önrendelkezésének biztosítását, ahogy a kor sajtója eufemisztikusan a történeti Magyarország helyreállításának eszközeként propagált népszavazást emlegette: „A magyar társadalom egységes abban a követelésében, hogy magyar, német, szlovák, lengyel és rutén testvérei visszanyerjék teljes szabadságukat. A magyar társadalom megfő-
