Irodalmi Szemle, 1992
1992/9 - KONTEXTUS - FÓNOD TOLTÁN: Az igazság a humanitás matematikája
KONTEXTUS nemzet pedig, melynek nyelvén a senyelvű a műveltségét szerezte, még nem tekinti őt közéjük tartozónak — s többnyire ő maga sem érzi magát körükben igazán otthon. Hogy ez az állapot milyen súlyos személyiségzavarokat okozhat, annak a pszichiáterek és pszichológusok a megmondhatói. De még a laikus megfigyelők számára sem marad rejtve a kétszeres kirekesztettség sok-sok következménye, az „egyszerű” gátlásosságtól, alacso- nyabbrendűségi érzéstől a gyermekek szocializációs nehézségein keresztül egészen a szélsőséges agresszivitásig, az „új” nemzethez való tartozás folytonos és túlzásoktól sem visszariadó bizonygatásáig. S mivel itt nem egy-egy elszigetelt egyén személyes ügyéről van szó, hanem olyan problémáról, amely tömegeket érint, nem nehéz belátni, hogy a kétszeres félnyelvűség olyan súlyos társadalmi problémákat eredményez, amelyek nem használnak a többségi nemzetnek sem, a kisebbségit pedig hosszú távon egyenesen létében veszélyeztetik. Nem lényegtelen az a kérdés sem, hogy a kétszeres félnyelvűség állapota hogyan befolyásolja a „senyelvű” diákok tanulmányi eredményeit. Touko- maa vizsgálata konkrét számadatokkal bizonyítja, hogy a svéd nemzetiségű diákok átlagát a finn nemzetiségűek csak azokban a tantárgyakban közelítik meg, amelyekben a nyelv minimális szerepet játszik. A nyelvi hátrány társadalmi hátrányt eredményez: a finn gyermekek gyöngébb tanulmányi eredményeik következtében sokkal kisebb arányban kerülnek be a középiskolákba, mint a svédek (s csak elenyészően kis hányaduk jut be az egyetemekre), s így az általános iskola elvégzése után többnyire arra kényszerülnek, hogy ugyanazokat a nehéz, piszkos, egészségre káros, monoton, népszerűtlen, alantas munkákat vállalják, mint bevándorolt szüleik. Tanulmányunk szerzője, Skutnab-Kangas a vizsgálat eredményei alapján kimutatja, hogy a kétszeres félnyelvűség végső soron hozzájárul a fönnálló osztályszerkezet konzerválásához. A leendő társadalmi érvényesülést tehát éppen a tanulókat biztos anyanyelvi tudással fölvértező nemzetiségi iskolák alapozhatják meg a legjobban. Tudjuk, nálunk sok magyar szülő éppen ellenkező véleményen van: gyermekük későbbi nagyobb társadalmi érvényesülésének zálogát épp a szlovák iskolában látják. Ha mi is végeznénk Toukomaaéhoz hasonló vizsglatokat, s konkrét adatokkal tudnánk kimutatni pl. azt, hogy a szlovák iskolába járó magyar diákok általános intelligenciájukhoz képest az iskolában „alulteljesítenek”, s ha mindezt szociológiai vizsgálatokkal kiegészítve adatokat tudnánk közölni arról, milyen arányban kerültek be a felsőoktatási intézményekbe stb., akkor kézzelfogható és hatásos érveket tudnánk szembeszegezni az ún. „érvényesülési elmélettel”. De térjünk vissza Skutnab-Kangas tanulmányához! A szerző szerint a nemzeti-etnikai kisebbségekre általában az jellemző, hogy meg akarják őrizni sajátos mivoltukat, tehát nem kívánnak beolvadni a többségi etnikumba, nem akarják feladni megkülönböztető kulturális jegyeiket, nyelvüket és vallásukat. Ugyanakkor a kisebbségek többnyire arra törekednek, hogy teljes mértékben részt vehessenek a többségi
