Irodalmi Szemle, 1991
1991/3 - Győry Attila: Nőnap (novella)
Nőnap gondolod. Lassan sétáltok el a temető kerítése mellett, elmélázva lesel be a rácsok mögé, közben fél füllel hallgatod, hogy mit nyom a csaj. Hát az csak nyomja, rizsázik frankón az éjszakába, most már lekésem az egész bulit, gondolod. Na nézz oda, mondod fennhangon, mert a csaj bemondja a helyzetet, hogy izé... valami doktornőcske, hogy eljöttek nőnapot ünnepelni, no igen, hogyne, sokat ittak, ismerős az ábra, ne aggódjon, mondod, nem nevetem ki, tudom én, meg miegymás, mással is előfordul, oké, menjünk már... A csaj csak lelkizik magának, már sajnálod is egy kicsit. Mit szólnak az emberek, mit szólnak az emberek, dadogja rekedten, úgy összezagyválva a szavakat, hogy alig érted. Átkarolod rendesebben, most újra letapizod, észre sem veszi. Tényleg jó mellei vannak, csak ne lenne olyan büdös a pofája, gondolod. Álljunk meg, mondja, pislog szer- teszéjjel, tájékozódik, hogy merre. Csak pár lépésnyire van a troli megállója, az a cél. Baromi jól néztek ki. A tökrészeg csaj és te, abban a tarhás szerelésben- nagyon jók vagytok. Várjátok a trolit, már vagy három is elment, de még mindig nem tudott magának választani. Kezdesz ideges lenni, a csajt meg rosszullét kerülgeti, még csak az hiányzik, hogy rókázzon. Hé, jön a kétszáztizenhatos, bököd meg a csajt. Újra hozzáérsz a melleihez, ez igen, hord melltartót is, szétkapnám, gondolod, s végigpásztázod a szemeiddel. Jó teste van, az biztos. Szálljunk fel, nyögi. Hát elkezdődött a só... Majd letépi a karodat, úgy szorítja. Egy lépcsőfok, aztán a második... Hátulról alányúlsz, mellesleg persze, tenyeredbe veszed meleg, lüktető punciját. Le kell ülnöd - minek álljon kettő, vigyorogsz cinikusan magadban. Megy a troli, ültök egymás mellett. Hallgatod a troli andalító hangját, a bugást, a csengetést. A csaj minden átmenet nélkül mocorogni kezd, birkózik a táskája cipzárjával. A karján drága óra, nézed a márkáját, svájci, az ujjain aranygyűrűk, a nyakában aranylánc érmével, nézed, a szűz jegyében született, s figyeíed, hogy zihál. Széttéplek, te szemétláda, gondolod. Végre nagy nehezen kinyitja, kotorászik, egy zacskóból pogácsát kapar ki. Éhes vagyok, susogja odadőlve a füledhez. Majdnem elájulsz, mert megcsap a pofájából kiáramló pumaketrecszag. Nem kell, nem kell, mondod, mert kínálgat. Eszik, érzed, oltári nagy balhé van a troliban. Lopva körbenézel, az egész nyunnyó banda titeket bámul. Nem érti senki, hogy mi van. Marhára kinézhettek, csíped a bulit. Tényleg frankó, vigyorogsz magadban. A csaj meg csak eszik, rág, elnézed, ahogy táplálkozik, a szájából kipotyognak a pogácsadarabkák, már arra sincs energiája, hogy kajáljon. Mire végez a pogácsával, az egész troli, az összes káder titeket figyel. Lesöpröd az öléből a morzsákat, a csaj vihog magának. Jó combjai lehetnek, gondolod, meg fogod a végén dugni, a nyakad rá, fogadkozol... Érzed, hogy megszorít, mi van, menjünk, kérded; jól van na, felhúzod, majdnem te is eldőlsz, egy palinak kell segítenie. Nincs probléma, végre álltok. Elindultok az ajtóhoz, hallod, hogy susognak, témázgatnak, játsszák az eszüket. Naná. Megáll a troli, nyílik az ajtó. Hoppá! Nyúlsz a csajért; hé, dokikám, nem úgy van az, mondod nagy kedélyesen, a hátad mögül valamelyik öreg szajha felsikít, hallod, hogy balhéznak, de segíteni nem segítenek. Semmi baj, még idejében kapod el a csajt, hátulról telibe. Hé, api, segítenél, intesz egy figurának. Hát persze, hunyorít a szemeivel, segítek, mondja. Leteszitek a csajt, mire az api visszaszállna, a troli elhúz. Ott álltok hármasban, a csaj viháncol, tetszik neki,
