Irodalmi Szemle, 1991
1991/11 - Zemán László: Pilinszky János emlékének 1921-1981 (tanulmány)
Pilinszky János emlékének (1921-1981) Epikai összetevő a lírában és a fordíthatóság kérdése 1. A modem magyar líra legutóbbi cseh antológiájának kötetcíme (Vsazování démantú. Praha, Mladá fronta 1984, 243 1.) Pilinszky János egyik verssorának nyelvtanilag-jelentéstanilag egyetemesebbé alakított s ezáltal a fordításkötetre vagy akár a fordításra mint olyanra ráérthető származéka (A gyémántok visszahelyezése < „mióta a gyémántokat visszahelyeztem a koronába“ - „co démanty jsem vsadil do koruny zpét“). De a kiadó jegyzete is, amely beilleszti a Nagy László, Kormos István, Váci Mihály, Pilinszky János, Garai Gábor és Juhász Ferenc verseiből készült válogatást (Milan Navrátil munkája, a fordításban Václav Danákkal osztoznak) a modern magyar líra cseh fordítástörténetébe, Pilinszky költészetének a részesedését mondja a legáthatóbbnak, már annál az egyszerű oknál fogva is, hogy a fordítás a lényege szerint szűkszavú életműnek jelentős hányadát magába foglalhatta. A másfél oldalas jegyzet (Navrátil) utal a lírafordítás körülményes voltára, mindegyik szinten eredendő esetlegességére; arra, hogy a költői életműnek vagy egy nemzedék költészetének tolmácsolásakor a teljesebb színkép, folyamat helyett csupán az alapszíneket, egy-egy mozzanatot adhat vissza. Eközben azonban a motívumoknak, költői szándéknak és eszközöknek olyan ellenpontozott együttesét alakíthatja ki, amely bizonyos fokig pótolja a részletes megismerést. Vizsgálódásunkat még szorosabban az ilynemű eltolódáshoz-láttatáshoz igazítva kezdhetjük ilyen összefüggésben azzal, hogy Garai Gábornak témáiban-stílu- sában sokrétű művéből az antológia többé-kevésbé kifejezetten epikai elemekből szövődő költeményeit szólaltatja meg. E típusba foglaljuk jellege szerint már a címadásban kijelzett - P.O.Naso ad B.J.Laconem: Epištola II. - szerepverset, amelyben a másik személy, valamint az irodalomtörténeti allúzió egyaránt objek- tiváló. De a tolmácsoltaktól kijegecesedettebb formájú változatai az életmű záró szakaszának és a kortárs magyar lírának egyaránt központi vonulatát képezik. Elég, ha e vonatkozásban csak az epikai-prózai összetevőt sajátos következetességgel kiaknázó Tandori Dezső munkásságára utalunk. Formatárára az egynemű, sporthírekből összeálló montázsverstől, mint a Koratavasz („11-est itélt a J uventus / j avára. Haller büntetőj ét / Albertosi ki védte, de...“),1 a Csáth Gézának című Kosztolányi-versnek és egy elsősegélynyújtás-kézikönyvből származtatható szövegnek a társításán át (Mottók egymás elé)2 a Még így sem kötet (Bp., ZEMÁN LÁSZLÓ
