Irodalmi Szemle, 1991
1991/4 - Németh G. Béla: A regényíró drámai remeklése (A Kassai polgárok)
A regényíró drámai remeklése Ez a konfessziós elem, ez a belülről eredő polifónia erősen befolyásolja, szinte meghatározza a mű szerkezetét, fölépítését. Részint ebből következik, illetőleg ezzel egygyökerű s ennek befolyásoló, meghatározó erejét hatványozza Márai műalkotásbeli nyelvfelfogása, nyelvhasználata. Arany fejtette ki ezt a nyelvfelfogást legvilágosabban, legegyszerűbben, legmeggyőzőbben. A költőnek, az írónak mindig a saját egyedi nyelvén kell megszólalnia. A nyelvi autonómia, a nyelvi homogenitás a mű alapkövetelménye. Ezen az autonóm, homogén nyelven belül kell kialakítania az ábrázolt hősök, illetőleg a kifejezendő modalitások heterogenitását. A saját nyelvet kell tudnia - lelki, szociális, kulturális s minden egyéb esztétikai-lélektani követelménynek megfelelően - rétegezni. Még a népies elemeket is csak úgy tartotta elfogadhatóknak Arany, ha nagyon takarékosan, főleg pedig nem naturálisán, hanem a saját nyelvhez idomítottan, stilizáltan alkalmazzák őket. Mennyire igaza volt, negatív módon Móricz Zsigmond Rózsa Sándor című regényének tökéletes csődje éppúgy igazolhatja, mint Tamási Áron egyes műveinek már Szabó Dezső által maró gúnnyal illetett, szerep nélküli, góbésko- dó népnyelvisége. Márai nyelve azonban nem úgy általában tesz eleget a tagolt nyelvi autonómia szükségének, a homogenitáson belül megvalósított heterogenitás követelményének, az egyediségen belül a szociális-pszichológiai külön karakterekre bontottság nélkülözhetetlenségének. Hanem a színpadi, a drámai nyelv szükségének, követelményének megfelelően. Nyelve mindenkor kényesen csiszolt és gazdagon választékos, kultúrhistóriára asszociáló és bölcseleties lélektanra rájátszó. Itt is, de itt a színpadi, a drámai nyelven belül. 6. A színházi beszéd döntő kérdés ebben a drámában - mint minden drámában. Lehet egy konfliktus kifutása mégoly kitűnően végiggondolt, jelenetezése mégoly frappáns, jellemépítése mégoly következetes, ha a nyelv a színpadon nem él, ha a nyelv nem valódian életszerű, mégpedig nem színpadszerűen életszerű beszéd - az egész nem sokat ér. Márai a fölsoroltakat mind tudja, s ennek megfelelően ragyogóan beszéltet. A francia színpad eleganciájának tanítványa, de Ibsen és Hauptmann után. Azaz nem tirádákat mondanak hősei, hanem roppantul pontos beszéddel, szóhasználattal és mondatformálással, monológgal és dialóggal szólnak hangulatok és érzelmek, indulatok és fogalmak tekintetében egyaránt. S mindig pontosan csak annyit, amennyi szükséges. Itt ez a nyelv, a darab tragikus szituációjának megfelelően, emelkedett, ünnepélyes, celebrális. Minden helyzet és minden hős, minden cél és minden konklúzió ezen a celebritáson belül nyilatkozik meg, más-másként, azaz saját rétegében, saját nyelvi közegében. Említsünk példaként hat elemet, hat vonást, mesteri színi nyelvéből. Az ismétléseket először. Számtalanszor ugyanazt a mondatot egyik figurával először kérdő, a másikkal aztán felelő alakkal formáltatja, vagy fordítva. Alber- tus így szól János mesterhez fia távozásakor: „akárhová megy, a város és a titok itt marad és visszahúzza.“ János mester: Mit tudsz a városról? Albertus: Mindent. János mester: Magányos vagy és otthontalan. Mit jelent neked a város? Albertus: A titkot. Jpyos mester: A város kő és rend. Ház és jog. Pince, kamra és sírkövek. Keresztelőmedence, melyet testvérbátyám öntött remekbe, s melynek párját csak Svedléren találod. A város bástya és törvény. Mély rend ez. Hol itt a titok?
