Irodalmi Szemle, 1991

1991/9 - Kulcsár Ferenc: Imádságok III. (miniesszék)

Kulcsár Ferenc

József Attila gyermekien tiszta csodálkozása ((Én ámulok, hogy elmúlok.) mi más, mint az ő „emberien embertelen“ szenvedésének végső ajándéka: annak a „hitnek” a sugallata, hogy „én ámulnék, ha elmúlnék“, hiszen „halandót szerettem halhatatlanul". Végső soron tehát ezek a titokzatosan és akaratlanul is akarva kibomló szimbólumok azt üzenik nekünk, hogy a Fiúisten és az ember „története" a szeretet és a szenvedés közös, egymásba hatoló „története“: az a „forró fészek”, ahol a szeretet és a szenvedés eggyéég-a halandó szeret s a halhatatlan: halhatatlanul.

így és ezért: mit számít, hogy a drámai „tartam“ melyik időmetszetén, ha egyszer e drámai „tartam" mindegyik időmetszete kivétel nélkül katarzis: fókusz, amelynek a mélyén halandó szeret s halhatatlan - halhatatlanul.

Piéta Mundi

S mit nem szereltem, látom in a tested, először e szerelmes éjszakán.

Sosem feküdtünk egymás teste mellett, s most ámulok és virrasztók csupán.

Fáradt vagy most, s egymástól visszaretten fájdalmas szánk, fáradt eltikkadó szánk O Jézus, Jézus, mikor volt az óránk?

Mily képtelen halunk meg mind a kerten.

Rainer Maria Rilke: Pieta

Gyakran elképzelem őt. Jézust, ezt a Botrányt a világ kovásztól dagadó szívében, aki ott és akkor nem ember és nem isten, hanem Valami, amit kétezer éve próbálunk kimondani. Elképzelem őt, akit valójában nem lehet sem elképzelni, sem kimondani másként, csakis sújtottsággal terhelten, csakis akkor, amikor világosság gyúl bennünk, hogy kimondani őt méltatlanok vagyunk.

Mégis: számomra ő mindig az az örökké tartó Pillanat, amelyik tulajdonképpen sosem létezett, mert térben és időben megvalósulhatatlan. Mire gondolok? Arra a színigaz és tökéletesen lehetetlen Pillanatra, amikor a világ lényege izzó tűhegyhez hasonlatos, ugyanakkor egy lyukas garast sem ér: amikor Jézus se nem ember, se nem isten! Hanem mi?

Az. ami most (is) íródik.

Gondoljuk meg. Ez a botrányos Valami, ami már azelőtt is levőnek és cselekvőnek posztulálja magát, „mielőtt Isten alkotta a földet és a mezőket és a világ első porszemét", most ott fekszik az Olajfák kertjében, eggyé olvadva földdel és éggel, és se nem ember, se nem isten. Néhány óra telt csak el azóta, hogy a világ mint Lényeg az Él Éljon fókuszában kigyúlt, s izzani kezdett e gyújtópontban „Hispánia. Gallia. Britannia, Pannónia. Italia, Egyiptom. Arabia. Szíria, Perzsia. Kappadókia, Frigia“, s minden, mi Föld és Élet, úgyannyira, hogy „nem volt neve. nemzetsége senkinek” és „elolvadt minden külön vágy, külön bánat, külön öröm' . Néhány óra telt csak el azóta, hogy Jézus elhatározta, beletaszítja