Irodalmi Szemle, 1991
1991/9 - Kulcsár Ferenc: Imádságok III. (miniesszék)
Imádságok III. az emlékezetét vesztett, ezért a bűnt istenné avató világot a teljes igazság drámájába, minden lélekben még egyszer világosságot gyújtva: Isten él. és ő a szeretet, ezért a konkoly elégettetik, a búza nem, a világ elmúlik, de Atyjának legkisebb szava sem. Néhány óra telt csak el azóta, hogy álmában a kerijothi férfinak, Jú- dásnak az arcát „édes és fájdalmas és szűzi és gyermeki", mindazonáltal „vérforraló és mindentudó" csók árasztja el. Néhány óra telt csak el azóta, hogy megmosta tanítványai lábát, majd entestével megetette s envérével megitatta őket, hogy élővíz folyama áradjon belőlük a világra, mely eszeveszett, gőgös és szolgai bűnével majd életükre tör... És nincs már messze az a felizzó óra sem, az az utolsó lehelet, amely majd óriási sebbé formálja a világot: az örök nyugtalanság és az örök virrasztás Sebévé... De most itt fekszik a Jóillatok hegyén, és se nem ember, se nem isten, hanem Az. Aki Lesz, és Júdás megváltás-csókjára vár. Zúgnak a Gecsemáné-kert fáinak lombjai, s ebben az illattal teli, édes és áruló lombzúgásban a világ fölé emelkedik az a Pillanat, amely színigaz és tökéletesen lehetetlen: Jézus, aki se nem ember, se nem isten, hanem égő por és csuromvér magzat - írás és Ige. Igen, ez az a Pillanat, amely véres válaszként a világ fölé emelkedik a világ elképesztő, ámulatba ejtő, tolakodó és barbár kérdésére, a vallató kérdésre:- Ki vagy? És ő, megszégyenítve e vérét szomjazó és húsát vallató világot, így válaszol:- ÉN VAGYOK. Nem a világ, hanem a Valóság. Én nem úgy vagyok, ahogy a világ van, de lebírom a világot, s úgy lesz ő, ahogy ÉN VAGYOK. Mert elküldöm rá a Valóság lelkét, mely meggyőzi őt. S el nem múló beszédeimben akkor új ég és új föld ragyog, bennetek pedig a Valóság lelke munkál. Ó. nem kell-e a képébe mászni, töviskoronát húzni a fejébe, kékre verni és keresztre feszíteni az ilyent, ember és Isten elárulóját. a törvénytagadó őrült szürrealistát, aki azt vágja a világ képébe, hogy amit ővele tesz a világ. Istennel is teszi, aki az ő Atyja és aki őt küldötte! S a tanítványok, mint szétszórt, halott kövek, alszanak. És nincsen „Isten", aki az „alvó köveket" fölébresztené! „0, név nélküli szégyen... a magavesztőt minden hullni hagyja, ilyen fiút vet prédául az apja és nem fogad be semmi anyaöl." És Mária, a „mindenség szajhája" is alszik, véres tőrrel a lelkében a kereszt őrületéről álmodik: a történelmet újra és újra átvérző kínszenvedésről. Ki van hát jelen, ki és mi az a Pillanat, az a Botrány, akinek a neve Jézus, s aki volt, „mielőtt Isten alkotta a világ első porszemét"? Nemde az a FA, amely kezdettől VAN. suhogva a világ felett, hogy véres bitófává. a kínos halál keresztjévé legyen? De igen. Ennek a Fának a lombja zúg most Jézus fülében, a megsüketülésig, az őrületig; ő, aki ember és Isten, most a vér ki nem mondható, rejtelmes ízét érzi a szájában, az állat alacsonyrendű rémületét; se nem ember, se nem isten. ó. nem a legkisebb és nem a legnagyobb immár, hanem „kiszáradt tengerfenék", a mindenség eltip- randó rühes kutyája, embertelen és istentelen Botrány „az ember öntudatlansága és Isten távolléte között“: se nem ember, se nem isten. Igen, ez a Valami egyedül van ezen az éjszakán, mint egy közönséges „dráma
