Irodalmi Szemle, 1991
1991/8 - Viktor Jerofejev: A sárcipő; A széplány szemű herélt kandúr (elbeszélések)
A sárcipő lajevna nem tudta türtőztetni magát, és ezüstösen csengő, finom nevetésben tört ki.- Ha-ha-ha-ha-ha - kacagott Zoja Nyikolajevna, aki nem volt képes erőt venni magán. - Ha-ha-ha-ha-ha-ha... Az örömujjongás okozója, az általános nevetés tárgya a tanári asztal mellett állt, kifordított, piszkos nadrágzsebekkel. Szénfekete szeméből égő könnyek folytak alá hosszúkás arcán, és Zoja Nyikolajevna e nem pedagógiai hatású nevetése meg a gyerekek visongása közepette egyszerre csak azt hallotta, hogy a kisfiú elkeseredetten, önfeledten suttog valamit.- Úristen -suttogja a kisfiú -, bocsáss meg nekik. Úristen, bocsáss meg és könyörülj meg rajtuk! Ők ártatlanok, jószívűek, ők jók. Istenem! Zoja Nyikolajevna abbahagyta a nevetést, és a sárcipőt még mindig a kezében tartva, tágra nyílt szemmel nézte a kisfiút. S ekkor észrevette, hogy a rendetlen elsőosztályos feje fölött, a nullásra nyírt haja fölött dicsfény karikája ragyog - olyan vékony, akár a jégvirágos ablakon.- Én szeretem őket, Istenem! - suttogta a kisfiú.- Szent! - kiáltotta dermedten a tanárnő, és arca szörnyen ostoba lett.- Mi történik itt magánál?! - Az ajtóban az igazgató alakja jelent meg. - Őrül- tekháza! Abbahagyni! Mindenki mozdulatlanná dermedt. Zoja Nyikolajevna ott állt a sárcipővel a kezében, és bárgyú tekintettel bámult az igazgatóra.- Maga botrányba fullasztja a tanítást az iskolámban! - sziszegte az igazgató, és megrázta ferdén homlokába lógó hajtincsét. - Jöjjön ki a folyosóra! Zoja Nyikolajevna semmit sem értve, szinte alvajáróként, a sárcipővel a kezében kiment a folyosóra. Az igazgató becsukta a tanterem ajtaját - ott azonnal újra lármázni kezdtek az elárvult gyerekek.- Ez meg miféle sárcipő? - kérdezte az igazgató dühödt arccal.- Az egyik fiúé - motyogta Zoja Nyikolajevna. - Róla, tudja - a tanárnő tágra meresztette a szemét -, kiderült, hogy szent... Az igazgató kivette Zoja Nyikolajevna kezéből a kis sárcipőt, széles tenyerébe tette, és elmélázva vizsgálta latyakos belsejét.- Zoja Nyikolajevna! - mondta, és férfiszájából csípős dohánybűzt lehelt a tanárnő arcába. - Valóban nem mehet így tovább. Nekem tizenhárom négyzetméteres szobám van. A belváros közepén. Költözzön át hozzám. Legyen a feleségem. Zoja Nyikolajevna bágyadtan felkiáltott, és hanyatt leesett a tűzoltólétráról. A SZÉPLÁNY SZEMŰ HERÉLT KANDÚR Idegeim pattanásig feszültek, s nemigen ismertem fel a bírák váll-lapjait és kokárdáit. úgy vélem azonban, ez a dolog vagy a cárizmus idején, vagy külföldön történt, ami azonban érdemben nem változtatta meg az ellenem hozott ítéletet. Akkor felugrottam és ordítani kezdtem, szavaimat a ködben úszó hadbíróság
