Irodalmi Szemle, 1991
1991/8 - Viktor Jerofejev: A sárcipő; A széplány szemű herélt kandúr (elbeszélések)
Viktor Jerofejev hoz intézve: önök tévedtek, nem becsületes dolog, hogy ilyen felháborító helyzetbe juttattak engem. Először, ordítottam, semmi közöm sincs a hadsereghez, a haditörvényszékhez még kevésbé. Másodszor, ellenzem a halálbüntetést, úgyhogy ez az egész még inkább packázás, sőt pokolbeli gúnyolódás. Harmadszor, én szeretem a feleségemet, s ő nem élné túl a halálomat, felakasztaná vagy meg- méfgezné magát, vagy kiugrana az ablakon, vagy a vízbe ölné magát, és a fiam apátlan-anyátlan árva lesz, és sohasem bocsátja meg ezt önöknek. Negyedszer, mindezt már számtalanszor leírták, hatásosan eljátszották színpadon, és közhellyé vált, a lelkiismeret rabjából, aki nem vagyok, önök a plágium rabjává változtatnak, az pedig irodalmár létemre, semmiképp sem kívánok lenni. Ötödször, önök elvetik a sulykot, mivel a transzcendens világba hatolnak és a gondviselés feladatait bitorolják, ha pedig én sohasem szerettem a rendőröket, akkor nem tudtam arra kényszeríteni magamat, hogy megszeressem őket, bár felismertem, hogy viszonylag hasznosak, így hát amikor ellopták az autóm egyik kerekét, elmentem a rendőrségre, és ott végighallgattak, de a kereket mindmáig nem találták meg. Szalmiákszesz szagára ocsúdtam fel, egy cellában voltam, s előttem Gyiamant ezredes guggolt, a Moszkvai Egyetem Katonai Tanszékének vezetője. Tizenhét évvel ezelőtt itt, ezen az egyetemen fejeztem be tanulmányaimat. Az ezredest, szőke, fürtös hajáról és jellegzetes szláv arcáról azonnal felismertem. Annak idején sokat szenvedtem tőle.- No, te aztán alaposan kikészültél, pajtás - mondta Gyiamant rosszallóan, de egyúttal némi atyai érzéssel, és amúgy kedvtelésből maga is beleszagolt a szal- miákba, mielőtt lezárta az üveget. - Úgy látszik, nincs kedved meghalni.- Ártatlan vagyok, ezredes elvtárs - magyaráztam bágyadt hangon.- Bűnös vagy - mondta határozottan az ezredes. Világoskék szemű, keskeny ajkú, testes, jóvágású férfi volt. Éreztem, jóval energikusabb nálam - egy olyan ötvenöt éves férfi energiája sütött belőle, aki belekóstolt a hatalomba. Nyílt harcban sohasem tudtam elbánni az ilyenekkel, meghátráltam, helyeseltem - és gyűlöltem.- Holnap reggel téged piff-puff! - közölte bizalmasan Gyiamant.- Hogyhogy, már holnap? - tört ki belőlem önkéntelenül a kérdés.- Hét óra nulla perckor - tette hozzá a pontosság kedvéért, és az órájára nézett. - Addig éppen elég időd van. Akarsz írni?- Fellebbezést? - kérdeztem riadtan.- Ugyan miért? - csodálkozott az ezredes. - Valamilyen szépirodalmi művet. Holmi kiáltványt. Elgondolkodtam.- Nem - mondtam. - Egyáltalán nincs mondanivalóm. Talán inkább egy rövid levelet írnék a feleségemnek.- Fölösleges - mondta az ezredes.- Téved - válaszoltam. - Én mindennél jobban szerettem a feleségemet. - És lehorgasztottam a fejemet, mert rájöttem, hogy múlt időben beszélek önmagámról.- Hazudsz - hitetlenkedett az ezredes.- Egyszer, sok évvel ezelőtt, amikor még nem voltunk házasok, három óra
