Irodalmi Szemle, 1991
1991/8 - Viktor Jerofejev: A sárcipő; A széplány szemű herélt kandúr (elbeszélések)
Viktor Jerofejev hogy nedves sárcipőjéről lefolyik a víz, átszivárog zsebének szövetén, a barna harisnyáján keresztül, s kellemetlenül hűti a lábát.- Azt kérdezem: mi van a zsebeidben? - kérdezte, minden szót tagoltan ejtve a tanárnő.- Semmi... - motyogott a kisfiú.- Gyere ide... Szégyenében sután oldalgott oda. Zoja Nyikolajevna kissé fölemelte az ingzubbony szélét, és kihúzott a kisfiú zsebéből egy fél pár, latyakos belsejű, fekete sárcipőt. Két ujjával megfogta, fölemelte, megmutatta az osztálynak, és csak egyetlen szót mondott:- Sárcipő. Az osztály dübörgött, visított és ugatott. A gyerkőcök - sok közülük angolkóros, csenevész képű volt - a padra dőltek, a hasukat fogták. Nevetett Adrianov, Baranov, Bekkenyin, akiről később kiderült, hogy tatár, és Berman, a félig tehetséges csodagyerek. Dorofejev és Zsulev egymást átölelve nevetett, mint Herzen és Ogarjov. A bazedovkóros, dülledt szemű kis kövér Vasziljeva koraérett, mellből csengő nevetéssel kacagott, a gyönyörű Kira Kaplina buborékokat eregetett, a kis majomhoz hasonló Nariskina sikítozott (öt év múlva Izja megkérdi: „Te nem azok közül a Nariskinok közül való vagy? Miért hallgatsz? Már nem kell félni“ A lány pedig egyszerűen nem érti: miféle azok közül? Ő, Nariskina a Juzsin mellékutcából.) Nevetett Gorjainova, aki sok évvel később férjével kétéves kiküldetésbe utazik, az izgő-mozgó Arcibasev, ő később eléggé ismert író, az írószövetség tagja lett, Trunyina, aki aranyéremmel fejezte be az iskolát, Zo- lotarjova és Guszeva, a közegészség- és járványügyi állomás orvosnője, valamint Gadova, aki harmincéves korában megőszült, és megtanult gitározni. Nevetett a vézna lábú Szokina, aki vérmérgezésben fiatalon halt meg, és a göndör hajú Nyuskina, aki belezuhant az üres liftaknába, a vörös hajú, ostoba Trunyinának viszont szerencséje volt: az ő férje a KB tagja, igaz, alighanem csak a Komszo- molé. Nelli Petroszjannak is szerencséje volt: egy magyarhoz ment férjhez, s egész életében magyarul fog beszélni - egyedem-begyedem - micsoda érthetetlen nyelv! Nevet a beteges Bogdanov; neki két év múlva egy hatalmas erejű rúgással eltöri a keresztcsontját Ilja Tretyjakov - ő ott nevet a hátsó padban; nevet az édesszájú Lösz, aki spicli; Jakimenko részeg fejjel kiesik az ablakból, rokkant lesz, s ikrei születnek; Jugyina él a legtovább; kilencvenedik születésnapján tarka fürdőruhában megy ki a társbérleti lakás konyhájába; a megdöbbent szomszédok viharosan tapsolnak. Egyedül csak Hohlov nem nevetett, mert ő sohasem nevet. Nevetett Szukacs, a matematikus, aki később leszúrja egy galambtenyészet tulajdonosát; kacagás rázta a nepper Vercsenkót, aki kiskora óta a Peking Szállodához járt, hogy rágógumit kunyeráljon a külföldiektől, meg Szása Heraszkovot. Zajcev, a szemüveges Sub és Stella Dickens, egy antifasiszta családból származó, román lány kontrázott nekik. Scsapov, a gyarmati hadjáratban žúzódást szenvedett zászlós, a karatés Csemodanov és Wagner, ez a lapos mellű teremtés, torka- szakadtából kukorékolt. Baklazsanova, Muhanov és Klisko a heves kacagástól kipottyant a pádból, mint valami érett gyümölcs. Zoja Nyikolajevnát is elfogta a nevetés. A gyerekektől ragadt rá. Zoja Nyiko-
