Irodalmi Szemle, 1991
1991/8 - Kulcsár Ferenc: Imádságok II. (miniesszék)
Kulcsár Ferenc szóhasználat szerint az »egynyelvűség« kifejezés a különböző népek és emberek gazdasági, közigazgatási és politikai egységét, míg a »különböző nyelvűség«, a »nyelvek összezavarása« kifejezés a társadalmi, politikai, vallási stb. egység megszűnését, ellentétek kialakulását jelenti. Ez az elbeszélés tehát nem azt magyarázza meg a mítosz nyelvén, hogy honnan erednek a különféle nyelvek, hanem a gazdasági, társadalmi, politikai ellentéteket akarja megindokolni.“ Lám, lám, megint a féligazság „igazsággá“ hazudása. Mert amit az ateisták állítanak, történelmileg részben igaz (sőt: végső reményeink szerint is!); de itt a részben szón van a lényeg, mert a bibliai szent szöveg részbeni elhallgatásának „tudománya“ természetszerűleg hazugság is! A Bibliában ugyanis ez áll: „Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala.“ Igen, az egy nyelv vala az „emberek gazdasági, közigazgatási és politikai egységét“ jelenti. De ez csak a szent szöveg egyik fele; a másik így hangzik: és egyféle beszéde vala. Ha itt a nyelv a beszédet jelentené és fordítva, akkor a „mi az, maga megbolondult, mi az, maga megbolondult, hogy mindent kétszer mond, hogy mindent kétszer mond“ esete forogna kockán, s a bibliai mondat - amire az istenkáromlás enyhe szó - így hangzana: Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle nyelve vala. De erről szó sincs, sokkal inkáb az Élet és a Nyelv egységéről s egyben egy-vol- táról tudósulunk. Ez az, amikor a dialektikára esküvők „dialektikája“ nem működik, mert az érdek féligazsága leföldeli: az ő, a marxisták és kommunisták politikai és gazdasági egysége ezért beteg; az emberek egy csoportját - s ezáltal az államot - totalizálják, nem pedig a teremtést feltételezik totálisnak - a világot pedig nem a féligazság, hanem csak a teljes igazság veheti birtokába.] Vajon nem ennek az Igazságnak halljuk a mélyünkben a szívverését, mintegy megérezve a történelmi zsákutca megszüntetésének esélyét? Az egy nyelv és az egyféle beszéd emeli ki a vérből és a húsból a fejét, hogy Gondolattá válva véghez vigye művét; „hogy belsőleg teljesen kifejtse önmagát“ a jövő egyetemessége érdekében. Hogy a világegyetem mint „egynemű nagyság“ színtiszta igazsággá legyen, s megteremtse az Émbert mint Személyt, akit az Ige teremtett és éltet: az egy nyelv és egyféle beszéd! S ha az ŐRÜLT KÉZ le nem csap tarkónkra, ha a világ szellemi tartományait örök és végtelen összpontosulása által engedjük növekedni, ha színtiszta szellemi értelemben megértjük és történülni engedjük a teremtés üzenetét, akkor újra egy nyelv lesz és egyféle beszéd. S ehhez szükség van ránk, szabad emberekre; abban az értelemben, hogy a Teremtő ezt általunk viszi végbe, s nem mi, emberek a Teremtő által. Ha tudjuk a sorrendet. Mit is mond Teilhard de Chardin? Ezt: A világ „két egymást kereső valóság mély összhangja“, de „bolygóméretű mozgás csak bolygóméretű méltósággal mehet végbe“, azaz a mérhetetlen időben. S még ezt mondja: „Béke a hódításban, öröm a munkában; ez vár ránk, ha már nem acsarkodnak egymással a hatalmak, ha a Világ belsőleg teljesen kifejti önmagát - a Föld Szellemének egyértelmű felépítése által.“ Az utolsó, a legnagyobb Kalamitás, vagyis a nyelvek és beszédek sokasága így válhat a jövőben újra egy nyelvvé és immár egyféle beszéddé. így lesz? Eljön „a világra jönni készülő szeretet“? A végső Föld?
