Irodalmi Szemle, 1991
1991/1 - Mózes Endre: Az abszurd magánmitológiája (tanulmány)
Az abszurd magánmitológiája Az illogikusság és az illogikusságnak az abszurdumba való átfejlődése jellemzi ezeket a novellákat, amelyekben az éjszaka mint természetes és boldog napszak szTerepel, természetesen az éber ájulás, az ébren álmodás állapota és a kísértet- járás is. „Lehet, hogy abszurdum. De a világ valóságai bizony ilyen abszurdumokéból tevődnek össze. Talán ezt érezte szegény Reviczky Gyula is: A világ csak hangulat.“ - mondja a Febris Leonina című dialógusának neuraszténiás hőse. Cholnoky ugyanis a neuraszténia mélyebb és láthatatlanabb összefüggéseit keresve jutott el az abszurdum gondolatáig. A neuraszténiás állapotban lévő ember képzelgéseiben nem a betegséget látta elsősorban, hanem a gondolkodás rendszerének másságát. Ezt a gondolkodási rendszert - amely hasonlít a babonás ember világlátásához - vette át, s tette művészi látásmódjának, s az ebből következő gondolatrendszernek alapjává, amely nemcsak a jelen reális világának logikáját formálta, hanem más fényben tüntette fel a múltat: a mítoszok és mesék világának öröklött rendszerét is. A neuraszténiát a sámáni hit révületéhez hasonló jelenségnek tartotta. Az ő felfogásában a neuraszténiás titokzatos, földöntúli erőkkel érintkezik, anélkül, hogy tudna róla. Az Eördögh Róbert halála című novellájában Lilith, az ördögök öreganyja a neuraszténiások idegszálaiból köt harisnyát: „Ne félj tőle, Róbert gyerek. Nem komoly ez a dolog. Akiknek a siralmát most lehallod, azok csak emberek, mégpedig beteg emberek. Azok az úgynevezett neuraszténiások. Mert (...) vannak emberek, akiknek összegubancolódott ideggomolyagából egy-egy szál lenyúlik ide hozzánk, a pokolba. A marhák, ők azt hiszik magukról, hogy akkor meg is magyarázzák a jóra-rosszra egyaránt való hajlandóságukat, az egészség-betegség mezsgyéjén való ténfer- gésüket azzal a szóval, hogy neuraszténia. És nem tudják, hogy tulajdonképpen az a bajuk, hogy van a testükben, az otromba emberi testükben egy olyan idegszál is, amelyik átnyúlik az ő három dimenziójukból időn át, téren át a mi negyedik dimenziónkba.“ A neuraszténiás tehát összeköttetésben áll egy senki által nem ismert világgal, a „lélek kísérteteinek“ világával, amelynek rejtett arculatát Cholnoky látta meg és próbálta feltérképezni, s amelynek jelképe Néhusztán, a bibliai érckígyó: „Maga Néhusztán, a leghatalmasabb szeráf megmaradt, örökké él, és akiket áldásra vagy kárhozatra kiválogat, azoknak félálomtól lázas éjszakákon meséket mond. Tud mindent, lát mindent, beszél mindenről, nincsen előtte ismeretlen sem kor, sem birodalom, sem pedig időn és téren túl való titok. És akit az álmatlanság kígyói marnak, ha hallgatja az ő meséit, vagy meggyógyul tőlük, vagy pedig kárhozottabbá válik. Minden kor történetén át és emberi korokon túl is beszél Néhusztán.“ Ez Cholnoky íróságának a valóságos síkja - ezen szemlélhető az összefüggéseknek az a hálózata, amelyet novellái felkínálnak. Ezen a síkon válik érthetővé egyik legszebb novellája, Az alerion-madár vére. Az elbeszélés három részből áll, amelyeknek látszólag nagyon kevés közük van egymáshoz. Az első rész egy középkori udvari mesemondó története Guidó lovagról, aki megsebzett egy alerion nevű énekesmadarat, amelynek vére ráfreccsent a homlokára, szemére és kezére. A lovag később megvakult, és szörnyű halált halt. A második részben a XVII. században élt Scarron abbé levelét olvashatjuk, amelyből megtudjuk, hogy a keresztes lovag leszármazottjának szintén nagyon gyenge a szeme és reszket a keze. A harmadik fejezetben részletet olvashatunk
