Irodalmi Szemle, 1991
1991/1 - Mózes Endre: Az abszurd magánmitológiája (tanulmány)
Mózes Endre egy századfordulón írt naplóból. Szó esik a keresztes lovag kései utódjának különös életéről és tragikus haláláról. Ez a szintén beteges, gyenge szemű leszármazott öngyilkosságot követ el: „A yachtján végzett magával, a sebesszárnyú »Alerionon« (...) Siettem fel a hajóra, Maupertuis ott ült lent a kajüt egyik vörösbársonyos oldalpadján, a jobb könyökére dőlve... Már nem volt benne élet... a bal szemébe lőtt, a vére felfecskendezett a homlokára, s onnan lassan cseppek- ben pörgött alá a revolvert még mindig szorító jobb keze fejére... Fenn az árboc körül síró hangú madarak röpködtek és verték szárnyukkal a levegőt...“ A különböző korokban játszódó epizódokat összekötő kapocs, a novella kohéziós ereje az a századokon át tartó keleti átok, amely az alerion-madarat bán- tókra és azok leszármazottjaira nehezedik. Ez a kimondatlan, de erősen érezhető átok-motívum misztikusságot, kísértetiességet kölcsönöz a három epizódból kibontakozó valódi történetnek, amelynek a hitelességét nemcsak az erősíti, hogy az epizódokban leírt történetek időben távol állnak egymástól, hanem az is, hogy az elbeszélők különböző célból mondták el ezeket a történeteket. Az udvari mesemondó a történetből azt a tanulságot vonja le, hogy átkozottá válik az, aki az énekeseket, énekmondókat bántja, az abbé egy kisasszonyt akar lebeszélni a báró betegségére vonatkozó információkkal a házasságról, e harmadik rész bohózatírója pedig annak kapcsán mondja el a tragikus halálesetet, hogy emiatt nem tudja felolvasni éppen elkészült vígjátékának egyes fejezeteit. A valódi, a szinte „láthatatlan történet“ a három epizód kártyáin átderengő kísérteties gyertyafényként tűnik föl a szemünk előtt. Ez a „láthatatlan történet“ a Cholnoky-novellák igazi valósága, ez villantja föl a Néhusztánnal jelképezett világot; ebben a valóságban összemosódik a múlt, a jelen és jövő, a fantasztikum itt a realitás rangjára emelkedik, s érvényesül az abszurdum logikája. Cholnoky élesen érzékelte és érzékeltette a mindenség megosztottságát, ezért jelennek meg nála a kísértetek is. „A kísértet gondolata a priori megköveteli, hogy a mindenséget két részre osszák fel: világra és még valamire...“ - írja egy helyütt. Ezt a „valamit“, ezt az érzékekkel fel nem fogható valóságot kutatja, erre épül „magánmitológiája“, s ezt jelképezi Néhusztán. Ha pedig a kísértet az emberben van, benne van a kettősség, a megosztottság is. „Ez a mindig jókedvű, mindig derült arcú ember tulajdonképpen a szemöldökét folyton ráncba húzva járt a világban - valahol belül benne, vagy csak a fejében, vagy pedig az egész testében, mindenfelé, élt egy másik ember is. Egy emberke, aki a homlokát folyton a bal tenyerére támasztotta, a jobb kezével pedig maga elé a papírosra (...) kábító számképleteket írt, egyenleteket, amelyekhez minden új tapasztalás egy-egy új ismeretlent csatolt. Talán azért, hogy a nagy feladatnak, amelynek kezdete a végtelenben van, a megfejtése is mentül messzebb szaladjon bele a végtelenbe.“ - írja Az emberke című novellája hőséről. Az „emberke“ az ember belső világa, szubjektuma. Minden tapasztalat arra való, hogy ezt a szubjektumot még egy ismeretlen vonással gazdagítsa. Az „emberkét“ a tudomány nem tudja megszemélyesíteni, a szubjektum realizálására csak a művészet képes. „A kicsiny ember a nagy emberből nem jöhet másképpen ki, csak a líra révén.“ Cholnoky az önmagában meglévő megosztottságot, az általános és egyedi, az én
