Irodalmi Szemle, 1991
1991/1 - Kulcsár Ferenc: Egy pokolöklendék „kútmérgező förmedvényei” (esszé)
Egy pokolöklendék „kútmérgező förmedvényei“ tenházra, úgy tökéletes, ahogy van“). Tehát Isten (a multiverzum) háza ne a templom, hanem az ember legyen! Más kérdés, hogy halála után Mózes - akit már életében szétfeszített „a most még és a most már“ gyilkos dilemmája - „eszméje“ kudarcot vallott. Tehát ha nem profanizáljuk az ősi Isten-fogalmat (Hor- gaselméjű s szikár / Aggastyán akarok én is lenni, olyan, mint maga az Úr...“ - Füst Milán), hanem legalábbis a Vas István-i Ismeretlen Istenként igyekszünk „őt“ ismerni, akkor nagyon is sok filozófiai üzenete van számunkra, s roppant gazdag a hermenautikája: mert Mózes Istenének „minden pontja középpont“, ő a lét feltétlen feltétele, az állandó megvalósulás, az, aki/ami nem született és nem múlik el, örök emlékezés a létre, az ember elsődleges, legfőbb önismeretre - űzője s egyben önismerete (végső soron pedig az ember viszonyulása a történelemhez: múltjához, jelenéhez, jövőjéhez); Mózes Istene minden erő végső Egyensúlya, a jelképek végső Értelme, a szunnyadó és tevékeny világok köreinek Köre, akinek/aminek megléte csakis a végtelen feltétlenségben tételezhető, az, aki/ami a méhben lévő magzatba sűríti a létezés évmillióit, a Kozmoszt, az, aki/ami a lehetetlent kívánja az embertől, azaz a végső megismerésre sarkallja; Mózes Istene maga a lét, tehát tudatát elvetni-elveszíteni egyet jelent a lét elve- tésével-elveszítésével, viszont hinni benne annyi, mint önmagunkban és embertársainkban hinni; Mózes Istene a meg nem nyilvánuló világegyetem, mégis, aki/ ami által hozzánk az egész világ beszél; Mózes Istene az, akit/amit nem lehet megnevezni (az „isten“ szó csak egy silány, „emberi“ megnevezés; az Úr olyan értelemben találóbb, hogy az ember mint úr az ő része: az emberi kozmosz része a multiverzumnak; „Olyan légy, amilyennek lenned kell, hogy szolgálhass engem. De szabad szolgám vagy te, én pedig szabad urad vagyok neked.“ „Enyém az ember, és az én szabadságom az emberé.“); Mózes Istene a képzelet hazatalálása a másik ember vérző otthonába; Mózes Istenében sűrűi össze a világ minden látható és láthatatlan jelenségének az oka, s ő az, aki/ami időnként átvérzi a történelem szövetét; Mózes Istene a lényeg: a múlóban az állandó, az időben az időtlen: hullámzó fény tenger, amelyből az emberbe a lét árad, ő az, aki/ami a szánkba adja a leheletet, hogy kimondjuk a szavait, s irdatlan Valósága mellett minden más csak hamuba írt jelkép; Mózes Istene az igen és a nem, a megsemmisülés és az állandóság, az élet és a halál - tulajdonságai elválaszthatatlanok, azaz nincsenek tulajdonságai; Mózes Istenében születünk, élünk és halunk, vagyis eme Isten, a multiverzum gyermekei vagyunk; Mózes Istene elgondolha- tatlan és érzékelhetetlen, ezért sohasem a „végső“ Isten, hanem az állandó kibontakozás és átváltozás, azaz a „pulzálás“ Istene, olyan alaktalanság, amely minden alakot magába foglal. Ezért mondhatjuk, hogy az Isten egy, az emberi faj egy, a tudás egy, s aki nem az Egyet tudja, semmit sem tud. Lám csak, nem az történt-e Mózes Istenével, mint Buddha monizmusával - az idők végtelen során aprópénzre váltották, mitizálták, oltárt és templomot építettek neki, „falusi vallássá“ degradálták: egyrészt „áttűnt“ a misztikusba, a lélek-kimérákba, a mártírium-mániákba, másrészt alásüllyedt a „sötét“ anyagba, a szolgaságba, s már nemigen képes fényként átragyogni azon, mintegy elveszítve szellemi minőségét. - De semmi esetre sem Jézus tette ezt Mózes Istenével! Jézus megtartotta, mintegy gyémánttá csiszolta Mózes Istenének szimbólumait; a krisztusi Atya kiáradó szíve még mindig ugyanaz, mint Mózes Istenéé: ebben a kiáradó
