Irodalmi Szemle, 1991
1991/6 - Aich Péter: Horthy emlékezett (Horthy Miklós: Emlékirataim)
Aich Péter nai egysegei körülzárták az országházat, sőt katonái be is hatoltak az ülésterembe. Nos, ilyen tényekről Horthy szerényen hallgat. Amiről pedig nem lehet hallgatni (attrocitások, gyilkosságok, fehérterror), azt következetesen bagatellizálja, vagy a „rendbontók“ (értsd: mindenki, aki a jobboldaltól balra helyezkedett el) elleni bátor, a köz javát szolgáló intézkedésnek minősíti. A valóság - Horthy optikájától eltérően - jóval bonyolultabb volt, s ennek „helyrerakása“ még a történészek feladata lesz. A kormányzóság leírásának első részét tehát az elhallgatás, a speciális optika (monarchia-eredetű rózsaszínű szemüveg) s a tengeri hős Horthy legendájának továbbszövése jellemzi. Paradox módon nyilván ugyanaz az oka annak, hogy kormányzósága második szakaszát - immár Hitler árnyékában - sokkal reálisabban, precízebben eleveníti föl, bár a szépítés különböző módjait itt sem mellőzi. Az európai politikában Hitler föllépésével annyira bonyolódik a helyzet, hogy ekkor már a legendákban sem lehet bízni. Ennek ellenére máig tisztázatlan - nyilván az is marad örökké - Horthy viszonyulása a koronához. Mert hogy fölkínálták neki, az tény. Hogy elutasította, az szintén tény. Ezt a nemzetközi helyzettel és főleg a szerénységével magyarázza, mégis több jel dinasztiaalakítási szándékára utal. Még a gondolat vehemens elutasítása is. Nehéz megmondani, mikor, de van egy idő, amikor már szentül hiszi: ő Magyarország elhivatott kormányzója, ő az, aki elhárítja a bolsevik veszélyt, ő az, aki rendet teremt az országban, ő az, aki következetes, bölcs (és békeszerető!) politikával visszaszerzi a csonkaország elszakadt részeit... Trianon az, ami tartósan (és tragikus végzetességgel) befolyásolja Horthyt. A trianoni csapástól /komplexustól nem tud szabadulni, egész külpolitikája a revízió megteremtésének lehetőségén alapul. Ez az, amiről már volt szó: nem túlzottan előrelátó politika. Ennek érzelmileg akkor széles visszhangja volt, de hát a politika nem szerelem. Persze ne feledjük: a Német Szövetségi Köztársaság távlati külpolitikai célja mindenkor Németország egyesítése maradt. Ha tekintettel vagyunk is arra, hogy más volt az alaphelyzet, ezt a szándékot vajon meddig tekinthetjük reálisnak? Az idők persze változnak, ám Horthyék is nyilván ebben bíztak. Hogy ezzel aztán csapdába kerültek, nem föltétlenül önhiba. Nem is várható el Horthytól, hogy már akkor az egyesült Európa víziója lebegjen szeme előtt mint cél, amikor ő lényegében feudális szemmel látta a világot. Az már viszont szemére vethető, hogy nem vette észre (nem akarta?) a Monarchia széthullásának okait, hogy a nemzetek jogos követeléseiben csak a bűnös lázadást látta az örök rend ellen. Egy árva szót sem veszteget a magyarországi nemzetiségekre, Magyarországot homogén nemzetállamnak látja, az elszakadt országrészeket homogén megyarlakta területeknek, illetve magyarérzelműnek, azott lakó más nemzetek szerinte inkább maradtak volna Magyarország határain belül. Hogy mi történt volna, ha akkor népszavazásra kerül sor, arról most már kár elmélkedni, mint ahogy arról is, miként alakult volna azon nemzetek további sorsa; tekintettel Horthy feudális szemléletére, nemigen lehetett volna optimális. Más dolog - s ez az, amit Horthy nem vesz észre -, hogy az I. világháború rablóhadjáratnak indult, s úgy is fejeződött be. A végén persze másképp osztották föl a világot, mint eredetileg elgondolták, s ennek - tény és való - elsősorban a Monarchia itta meg a levét. A nemzetek önrendelkezési jogát emlegető követel
