Irodalmi Szemle, 1991
1991/6 - Peter Pišťánek: Végtelen hosszú tél (elbeszélés)
Peter Pišťánek valakivel. Egy órán át beszélt - semmiről. Olyannak látta, mint egy kisgyereket, mint egy diákot, aki az iskolai feladatokról beszélget valakivel. Prepich a szakállasokkal szemben táplált gyűlöletében nem osztozik Polgárral. Ő műértőnek tartja magát. Évekkel ezelőtt a körhintáknál vett egy képet, valódi olajképet. Szép és nagy. Értékes. A szakállasok együtt kacarásznak Anéával, csipkedik sovány, átmelegedett fenekét. Meglátszik, hogy régebben és jól ismerik egymást. Polgárnak ez csöppet sem tetszik, úgy érzi, mintha megcsalnák, bántanák. Csak azt nem tudja, ki és mivel. xxx Másnap prepich nem jön munkába. Helyette Anéa jelenik meg melegítőben és kötényben. Láthatóan gondterhelt. Apja tegnap este felöntött a garatra, rájött a roham, s esés közben az asztal sarkába ütötte fejét. Most fekszik, nem beszél. Anéa a villanykályhán ül. Ha Polgár akarja, hoz neki lábasban vacsorát. Veéer- níket is. Apja nyilván nem éhes, fekszik és néz. Csak közvetlenül az esés után, amikor az ágyba segítette, akkor szólt hozzá, de Anéának úgy tűnt, hogy az öreg Bartók Zimót vélte felismerni benne, azt a gépészt, aki ötvenötben betanította őt. Anéa nem ellenkezett, hidegborogatást készített és megvártra, amíg az öreg elalszik. Azóta csend van a lakásban. Enni azonban kell, Anéa Polgár részére is megfőzött. Polgár nem mond nemet. Tanácstalan, zavartan mormol. Prepich elbeszéléséből tudja, hogy Bartók Zimó már húsz éve halott. Az öregnek tehát jól összekeveredett minden a fejében. El is menne megnézni őt, mondja, de hiszen Anéa maga is tudja: állandó üzemelés. A gépek dolgoznak, nem lehet őket itthagyni. Anéa lihegve bólogat. Tegnapelőtt éjszaka egy nő az utcán segítségért kiáltozott. Aztán hirtelen elcsendesedett, betömték a száját. Reggel véres nyomok voltak a hóban. Ha besötétedik, itt veszélyes. De Anéa azt mondja, ő nem fél. Szívesen hoz neki Veéerníket. Vacsorát is hoz. Az étel egyszerű, ízletes és kiadós. Polgár mer a szedőkanállal; szinte fuldoklik az ételtől. Kint sötét van, de a fénylő fehér hónak köszönhetően jól lehet látni. Anéa a kályha felett melegíti a kezét. Tegnapelőtt majdnem lenyisszantotta az ujját, mondja. Ni csak, ezt! Polgár megsajnálja. Anéa kinyújtott nyelvével megnedvesíti berúzsozott ajkát. Szemei messze ülnek egymástól, s ez hosszúkás arcának fondorlatos kifejezést kölcsönös. Sőt, mára - igaz kissé ügyetlenül - ki is pingálta magát. A melegítője alatt minden látható. A hegyes térde meg a többi. Nem időz soká. Összeszedi az edényt, és siet az apjához. Polgár elhatározza magát, hogy kikíséri egész az utcára. A hó csikorog a cipők talpa alatt, a szivaty- tyütelep körül szaporodnak a hókupacok. Polgár nem esett a fejére, hogy szót fogadjon a főnökének, és hozzálásson az eltakarításhoz. Visszatér az épületbe, bekapcsolja a rádiót. Hosszan elhallgatja az idegen nyelvű, érthetetlen szöveget. Aztán mindent eltakarít az asztalról, összetekeri va- telinos kabátját, a feje alá helyezi és elszundít. Minden rendben van, a szivattyúk működnek, a tartályok telítődnek. Polgár se nem pilóta, se nem mozdonyvezető.
