Irodalmi Szemle, 1991
1991/6 - Kulcsár Ferenc: Ima a világhoz (Teilhard de Chardin: Az emberi Jelenség)
Kulcsár Ferenc lágegyetem, amely nem mechanikus Energiát sűrít és raktároz el, ahogyan hittük, hanem Személyeket. Körülöttünk állandóan sugároznak, szakadatlan áradatként szabadulnak ki egymás után a »lelkek«, s emelik a magasba közölhetet- len tudat-töltésüket.“ A Világ végéről számtalan jóslatot ismerünk: mikróbainvázió, szerves visszafejlődés, magtalanság, atomháború, kozmikus katasztrófa, a Föld kihűlése, Apokalipszis stb. Bármennyire lehetségesek is ezek elméletileg, az Evolúció arra tanít bennünket, hogy e katasztrófák egyikétől sem kell tartanunk: egy felsőbbrendű ok alapján biztosak lehetünk, hogy nem következnek be. Miért? Az Emberben mint olyanban sűrűsödik össze a Nooszféra, azaz a Biogenezis és végül a Kozmogenezis jövőbeni reménye. Hogyan végezne hát idő előtt, hogyan fajulhatna el, hiszen ily módon a Világmindenség önmagát vetélné el. Nem, a végtelen Nagy s a végtelen Kicsi közt meglévő összekötő Tudat azt sugallja: az Ember helyettesíthetetlen. Célhoz kell érnie: nem szükségszerűleg, hanem tévedhetetle- nül. A megelőző zoológiái rétegek átlagban nyolcvanmillió évre tehetők. Ehhez képest az Emberiség annyira fiatal, hogy még csak a hajnalánál tart: Földünket a végső Földtől még minden bizonnyal hatalmas időtartam választja el. Ha belegondolunk, még a barbárság korát éljük, háborúkat robbantunk ki, milliók élnek szellemi és fizikai nyomorban a Földön. Az emberiség még egyáltalán nincs tudatában annak, hogy milyen hatalmas erők szabadultak fel bolygónkon, ezért nem is tudja igazán ellenőrizni azokat. Még várnunk kell arra a Földre, ahol az emberek a többé válásért küzdenek a többet birtoklásért helyett. A Nooszféra még vak, időbe telik, míg megtalálja a szemét és meglátja, hogy a természettudomány kulcsa maga az Ember mint „megismerési tárgy“: a minden megismerhető megoldása. S előttünk áll még a nehéz feladat: a Tudomány és a Vallás szintézisének megteremtése. Amikor a 18. század végén a Nyugat megfordította a kormánykereket, végleg úgy hitte, hogy az Ember elegendő önmagának, s a modern Föld a vallás ellenében éri majd el az Aranykort. Tévedésének nagyságát máig sem heverte ki az Emberiség, bolygóméretű kataklizmák hosszú sorát kell azóta elszenvednie. Ma, a roppant feszültségek végtelenbe nyúlása láttán be kell ismernünk: sem tudomány és vallás egymást kizárása, sem párhuzamosan „hideg“ egy- másmellettisége nem fogadható el - szintézisükre lenne szükségünk, mert egyik a másik nélkül nem fejlődhet a számunkra kívánatos módon, mivel egyugyanazon Élet telíti meg szellemével mindkettő lelkét. A tudomány nem juthat el önmaga végső határaihoz, ha nem dúsítja fel „szkeptikus testét“ a vallás mélységesen intuitív „vérével“, ha nem teszi magát áldottá (terhessé) a hit által. Az emberiség és a tudomány tettvágya, szenvedélye kiapad és elhal a Mindenség értelmébe vetett hit meggyőződése nélkül, egyszerűen nem jut el a haladás visszafordíthatatlan tökélyének hitéhez. Ha valósággá akarjuk tenni „álmainkat“, az észt meghaladó felérzéseinket is be kell kapcsolnunk a titkos áramkörbe, hogy igazzá váljék a tétel, miszerint a Világ, amely mi vagyunk, konvergens. Továbbá, ha a tudomány fényeinek nyomására az Egy-ség optimizmusa mellett döntünk (és más választásunk nincsen), akkor az előrevivő úton szükségünk lehet, ponto
