Irodalmi Szemle, 1991
1991/6 - Kulcsár Ferenc: Ima a világhoz (Teilhard de Chardin: Az emberi Jelenség)
Ima a világhoz annyit jegyezzünk meg: e „tanok“ (nemzetiszocializmus, kommunizmus) elrejtették, illetve eltorzították a Nooszféra valódi körvonalait, biológiailag pedig lehetetlenné tették a Föld igazi Szellemének kialakulását. Az élővilágban a gondolati szemcsék egybefolyása mindenütt jelen van. Az Embernél pedig a legmagasabb fokon: közvetlenül hatón a társadalmi Jelenségben - a térbeli közeledés (a külső energiák) bizonyos feltételei mellett. A Föld gömbölyű. Köznapi tény, mondhatnánk, ha nem lenne határtalanul fontos tény, hiszen megléte nélkül Semmi sem lenne: nem lenne összenyomó erő, amely lehetővé tette a Bioszféra, később pedig a Nooszféra kialakulását. A fejlődés folyamán semmi sem zavarta az emberi hullám elterjedését a Földgolyón: nyilván ez az egyik oka a történelmi fejlődés lassúságának. Később a hullámok egymásra torlódtak, szabad terület híján össze kellett szorulniuk azokkal, akik elfoglalták, csaknem szilárd tömeggé alakítva az emberi valóságot; e pszichikai egymásba hatolás által szellemük is áthevült, s tulajdon hatáskörük állandó kiterjedése miatt az Emberiség, zárt felszínen lévén, kénytelen fejlődni: e tény nélkül meghamisítanánk a Világ jövőjét. Tehát: lelkünk kifinomultan egybeolvadó természete a kozmikus erők játékához kötődik, s a tudat-energiák összevonása értelmében működik. Az emberi faj idegszálai mindig a Világegyetem egy közös szövetéhez kapcsolódnak: minden fokon határtalan egymás közti megtermékenyítés, gének szövevénye, fajok egybeolvadása, civilizáció és politikai testületek keretében. Ezért képes megvalósítani azt, amibe előzőleg minden más faj belebukott: az ember nem csupán világlakó, hanem - önmaga széttörése nélkül - egyetlen szervezett hártyával borítja ba a Földet. Ettől kezdve az összefutó erőknek szabad útjuk van, mivel a Gondolat egyetemes keretet vagy hordozó felületet ad, megteremtve ezáltal a társítás és az összpontosítás felsőbb formáinak elérését: összhangba jut a Föld geometriai gömbisége és a Szellem pszichés görbülete, hogy ellensúlyozza és egységgel helyettesítse a szétszóródás egyéni és kollektív erőit a Világban. Igen, egy óriási pszicho-biológiai működés jön létre, egy olyan mega-szintézis, amelynek egyénileg és együttesen alárendelt ma a Föld minden gondolkodó rétege. Mi következik ebből? Először is: világos, hogy minden egyéni és nemzeti (faji) elszigetelődési elmélet végzetes tévedés. Az Élet Fájának csupán a teljes lombozat egybehangolt növekedésével lehetséges napfényre jutnia; csupán mindenki együttes erőfeszítése eredményezheti a Föld szellemi megújulását. Emberiség. Nagyon sokáig gúny és irónia tárgya volt e szó-okkal; „próféták“, „führerek“ és „népvezérek“ mérgezett nyála mocskolta be. Mégis, megtisztítva a szennytől, nem érezzük-e újra e felnőni készülő embriónak a szívverését? Ha az Ember kozmikus gyökereit vizsgáljuk, s a biológiai Tér-Időbe helyezzük, mintha csak meghosszabbítaná önmagában önmagának a Világmindenség vonalait - s az „emberiség“ mindjárt mint hiteles, hatalmas valóság áll előttünk, mintegy megszüntetve a történelmi zsákutcát, s egyben megteremtve az egyéni-fölötti fogalmát, amely most éppoly objektívvá válik, akár maga az egyéni. Az emberiséget mint fizikai szövetet és sajátos természetű valóságot csak úgy érthetjük meg ezután, ha túlhaladjuk tapintható szervezetek alkotta testét, s igyekszünk megérteni tudatosan kiküzdött szintézisét, hogy végül is csupán Szellemként legyen meghatározható.
