Irodalmi Szemle, 1991
1991/5 - Tőzsér Árpád: Jelentések egy (létre)nyitott műhöz (Grendel Lajos három regényéről)
Jelentések egy (létre)nyitott műhöz boldogtalanságán. Vagyis nem teszel mást, csupán amit emberi kötelességednek érzel: adukkal a kezedben úgy játszol, hogy mégis veszíts“. Azaz megideologizál- ja megalkuvását, és minden marad a régiben. Csak a reménytelenség, a lemondás, a rezignáció lesz nagyobb, mélyebb benne. Vagy valami más is változott? Ellenőrizhetjük: a trilógia három kötetében a szabadság (mint minden morális döntés alapja) és a szeretet az a két erkölcsi érték, amely az elbeszélő részéről (és „elbeszélésének“ egyéb figurái részéről, ami végső soron ugyanaz) végig és egyértelműen pozitív tartalmat vagy minősítést nyer. Néhány példa a Galeriből: „S nem a szeretet-e a legfőbb érték, amit kötelessége mindenkinek őrizni, óvni és táplálni magában, s nem az engedelmesség, a lemondás, az örökös önfeláldozás-e az igaz szeretet legádázabb ellensége?“, „Azzal kell kezdenem ugyanis, hogy a harangszó, az valami kék áramlás, valami olyan különös anyag, amely akadálytalanul ki tud terjedni a térben, át tud hatolni a falakon, be tud bújni akár a kulcsra zárt fiókba is, a cukor vagy a só kristályainak a belsejébe, vagyis egy meghatározott térben birtokolni tud bármit, ami ennek a térnek a fizikai tartalma. Ez a kék áramlás tehát maga a szabadság, s aki ezt a szabadságot el tudja oldozni, rendkívüli ember lehet", „Én ugyanis nem hiszem, hogy a történelem a vágyaink szerint alakul, s hogy csak úgy lefekszik nekünk, mint valami bözsi. Én éppen azt szeretném megmutatni, hogy lehet nélküle is szabadon élni", ..a szeretet, az felelősség és gond és folytonos készenlét, és nem elég havonta deklarálni egyszer, hanem áldozatokat is kell hozni érte", „Mert ahol e szeretet jelen van, ott a pusztulás sohasem lehet egyetemes", „Mi hát az igazság? Feltehetően bármi dolog, amiben egy darab szeretet van“, s az Áttételekből: „... nincs az a magasabb érdek, amit fölébe lehetne helyezni az egyén szabadságának. Fliszen a történelem értelme és célja a független, öntudatos, az individualista ember, akit nem béklyóznak előítéletek, s tőle idegen elvárások kedvéért nem adja be a derekát", vissza kell térnetek az élet valódi értékeihez, ami nem a siker vagy a dicsőség, de nem is a vagyon, hanem a szabadság. De ahhoz előbb fel kell adnotok a tisztán materiális szempontjaitokat", „Lehotzky Viktor azonban megvetette a politizálást, miként az eszmék és utópiák hirdetését is. Ez utóbbiak szerinte arra jók csupán, hogy eltereljék az emberek figyelmét a belső szabadságukról, amelyet kötelességük volna kiteljesíteni. .. Mondhatnám úgy is, az individualizmus a szabad ember önzése a köz érdekében". Ezek a hangsúlyozottan „életpárti“ értékek a trilógia egészében úgy oszlanak meg, hogy mintegy előkészítik, vagy legalábbis retrospektíve érthetőbbé teszik a „végtelen rezignáció“ intermezzóját lezáró fejleményt: az életben maradást s az elvált feleségtől visszaszökő gyermek befogadását. S ilyenféleképpen azokat a helyzeteket, amelyeknek a korábbi stádiumokban az itt idézett motívumok a mozgatórugói, az „és mégis“ fordulat motivációjának kell tartanunk. Tanulságos e motívumok eloszlását közelebbről megtekintenünk: az Éleslövészetben (az esztétikai-individualista életstádiumnak megfelelően) a szabadság és szeretet problémaként alig van jelen, a Galeriben (amelynek ideje hozzávetőlegesen az etikai stádiumnak felel meg) annál alaposabban, módszeresebben járják körül a szereplők mindkét fogalmat, míg az Áttételek első felében (a vallási stádium bevezető szakaszában, a „végtelen rezignációban“) viszont direkt módon már sem a szabadság, sem a szeretet nem kerül szóba, hogy annál súlyosab-
