Irodalmi Szemle, 1991
1991/1 - Grendel Lajos: Thészeusz és a fekete özvegy (regényrészlet)
Grendel Lajos megdöntésére törekednek, hanem egy kedvező pozícióra, hogy tartalékolt erejüket a célegyenesben érvényesítve, rakétaként röpüljék végig az utolsó száz métert. Kezdetben Yvette is tartózkodóbb volt. Majdnem minden reggel bement a munkahelyére, én pedig bevásároltam, elláttam a magatehetetlen öregasszonyt, és Halápi Gusztáv dicső tetteinek méltatása helyett, elkezdtem írni ezeket a följegyzéseket a magam szórakoztatására, de leginkább mégis Yvette kedvéért, hogy jobban megismerjen. Yvette-nek tetszett az őszinteségem és az öniróniám. Esténként elolvasta, amit írtam, aztán ágyba bújtunk, s mint a fiatal házasok, úgy szerettük egymást. Nem, egyáltalán nem arról készülök beszámolni, hogy ez az idill miképpen borult föl, hanem arról, miképpen mélyült el, lett lassan idillből az idill idilljévé, majd az idill idilljéből az idill idilljének az idilljévé, s hogy ez ugyanaz, mintha az idill felborult volna, ugyanaz a dolog, csak a másik oldaláról nézve, amint a megfagyott vas érintése is fájdalmat okoz, nemcsak a tüzes vasé. Ó, igen, kezdetben minden nagyon szép volt. Később sem az történt, hogy ami kezdetben szép volt, az lassan megfakult, majd megcsúnyult. Hanem az történt, hogy ami kezdetben szép volt, az később még szebb lett, majd egyre szebb, egészen az el- viselhetetlenségig szép. Ezt Yvettem, az én Ariadném, nem volt képes megérteni. Mennyire más anyagból gyúrtak bennünket! Én sosem lettem volna képes ekkora kitartásra - várni tíz évig vagy még tovább. Ő pedig mintha átaludta volna a várakozás iszonyúan hosszú éveit, s mintha ott folytatta volna, azon a napon, amikor a férje meghalt. Megdöbbentett a benne lakozó életerő energiája. Úgy éreztem magam, mint aki csak cigarettára gyújtott rá, de mire végigszívta a cigarettát, már égett a feje fölött a tető. Megint későn eszméltem. Eltompult ösztöneim mindig akkor jelzik a veszélyt, amikor már egy egész tűzoltóosztagot kell mozgósítani. Buja, a szexmániámtól bepárásodott fantáziám semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy egy délelőtt, palacsintasütés közben, odabújt hozzám, karját a nyakam köré fonta, és fölszólított, hogy kövessem őt a nappaliba. Jól van, gondoltam, a szerelem délelőtt sem más, mint délután vagy éjjel. Máskor ezekben az órákban én a jegyzeteimen dolgoztam, ő a hivatalában volt, de a nevezett nap szombatra esett.- Odaég a palacsinta - évődtem vele. - A mostohaanyád pedig követelődzni fog.- Nem ég oda, mert már lezártam a gázrezsót - felelte. - A mama pedig, ha akar, lejön, és ami kész van, megkeni lekvárral. A reflexei működnek még. Hát így történt. Hétköznapi eset, banalitás, szóra sem érdemes. Balga fejemmel így gondoltam akkor. A pamlagon ölelkeztünk, egy gerle szállt a külső ablakpárkányra, Yvette vette észre és kuncogott, kiles bennünket, mondta. Aztán megdicsért, hogy sokat fejlődtem, látszik, hogy örömet akarok szerezni neki is, már nem vagyok olyan önző, mint kezdetben. Bozontos mellemre hajtotta a fejét, és arról ábrándozott, hogy ha egy napon meghal az öregasszony, túlad ezen a barátságtalan házon, és vesz egy vityillót. Az intimebb hely jobban megfelelne mindkettőnknek, ott élhetnénk csak igazán egymásnak és egymásért. Jólesett szerénységemnek, hogy hosszabb távra bekalkulált az életébe. Egyre több jelét tapasztaltam, hogy iránta táplált szerelmem napról napra izmosodik. Aztán megebédeltünk, Yvette mostohaanyja visszavonult szundítani a szobá
