Irodalmi Szemle, 1991

1991/3 - Hizsnyan Géza: Halva született poénok (színikritika)

Hizsnyan Géza

Lajos rendező sem nagyon igyekezett valamilyen „mondanivalót“ találni, töretlen drámai ívet rajzolni az előadáson belül. Megelégedett a poénkodó szórakoztatással, általában a legfelszínesebb, az ösztönök szintjén ható ötletekkel. Ezek sokszor öncélúak; amint Moór - mint aki jól végezte dolgát - a felesége fenekére ver, miközben depresszióval szállították ideggyógyintézetbe, vagy amikor ébredéskor a nővérke szoknyája alá kíván nézni. Különben sem világos, miért ütődött az orvos is (a pártkórházakban általában válogatott személyzet volt, s különben sem minden pszichiáter elmebeteg!)? A rendező nem találta meg a színészi játék stiláris egységesítésének módját sem. Váradi Béla természetes és nagyon emberi Paál Károly szerepében. Realista játékmódjával,

visszafogottságával hiteles figurát alkot, öncélú poénkodástól, ripacsériá- tól mentes játéka nem csupán szórakoztató, de igaz emberi pillanatokat is képes produkálni (pl. a Zsókának tett vallomás, melyben fölvillan az elrontott életű, magára maradó ember kilátástalansága). Ez - ismerve Váradi olykor a túlzásoktól sem visszariadó komédiáskedvét - a színész nagy önfegyelmét is bizonyítja, amiért külön elismerés illeti őt. Vele szemben Lengyel Ferenc túlzó, karikaturisztikus figurateremtése stilárisan egy egészen más világ. Megnyilvánulásai sokszor kimódoltak, poénjai öncélúnak tűnnek, a két alak sehogyan sem tud összhangba kerülni. Ez persze megint lehetne cél is, itt azonban a zavaró játékstílusbeli különbség nem képes a két ember közötti összhang megteremté