Irodalmi Szemle, 1991

1991/3 - Kende Péter: Szakítani a nemzetállamisaggal(esszé)

Szakítani a nemzetállamisággal

6 - Kelet-közép-európai sajátosságnak tekinthető az is, hogy minden nyelvi, vallási vagy (néprajzi értelemben vett) etnikai kisebbséget az államok okvetlenül valamilyen „nemzettel“ azonosítanak. A „nemzetiség“ fogalma ma már úgyszólván nem különíthető el a „nemzetiétől. Ez XX. századi fejlemény, mert a múlt században még nem volt oly általánosan elfogadott az a nézet, hogy minden kisebbség potencionálisan „nemzet“, ill., hogy egy már létező nagyobb nemzet po- tencionális része. A XX. század végén ez evidenciának tűnik, sőt, minthogy a „nemzet“ többnyire állam is, a nemzetiségben való gondolkodás hallgatólag minden kisebbséget valamilyen külső állam politikai közösségéhez sorol. (A cigányok „nemzetiségi“ bizonytalansága éppen abból fakad, hogy nekik ilyen külső vonatkoztatási közösségük nincsen.) Ebből következik, hogy minden kelet-kö- zép-európai állam valamiképpen — még ha ezzel ellentétesen cselekszik is - a kisebbségek megszüntetésében érdekelt, mert hiszen ezek fogalmilag idegen testet jelentenek az államnemzeten belül.

7 - Kultúr-nemzeti (s pláne faj nemzeti) alapon ebből a bűvös körből nincsen szabadulás. Kiútnak kínálkozik viszont a politikai nemzet koncepciójához való visz- szatérés, illetve ennek a kelet-közép-európai adottságokhoz való alkalmazása.

8-A megoldás kiindulópontja annak tudomásulvétele, hogy Kelet-Közép-Euró- pában - talán az egy Lengyelország kivételével - nincsenek nyugat-európai típusú nemzetek, vagyis olyan közösségek, amelyeket egy hosszú történelmi múlt kovácsolt össze, s amelyek ezt a kontinuitást az adott földrajzi keretekhez kapcsolják. (A magyar nemzettudat problémája éppen az, hogy a földrajzi jelennel nem egyeztethető össze. De ugyanez mondható a román, ukrán, albán stb. nemzettudatról is.) Hanem akkor mi van Kelet-Közép-Európában? Egyrészt népközösségek, amelyeket összekapcsol a közös nyelv, kultúra, s részben (de nem mindig) a közös történelmi múlt, másrészt vannak államok, amelyek jelenlegi területi rajzát többnyire külső diktátumok fektették le (részben, de csak részben, bizonyos történelmi, földrajzi vagy etnikai adottságok figyelembevételével). Sem a népközösségek, sem - kevés kivétellel - az államok nem alkotnak „nemzetet". Az államok politikai közösségtudata bizonytalan, s ezt nem lehet azzal elintézni, hogy „fiatal nemzetek“.

9 - Az európai kontinensen, amely a hidegháború végeztével hosszú békekorszaknak néz elébe, az államhatárokat gyakorlatilag véglegeseknek kell tekinteni. Kétoldalú megállapodásból születő igazítások ugyan elvben elképzelhetők, de ezek egészen marginálisok lesznek, ha ugyan lesznek (földrajzi, közlekedési stb. megfontolásból). Az államhatárok által szétszabdalt népközösségeknek tehát be kell rendezkedniük arra, hogy „nemzeti“ egyesítésre nem számíthatnak. Vagyis hogy népközösségi kapcsolataikat csak a mindenkori inter-nacionális keretek között ápolhatják (a „nacionális“ itt államot jelent). Ezek a keretek fejlődhetnek, de a közigazgatási határok maradnak.

10- Az államoknak is tudomásul kell venniük, hogy a) csak részlegesen „nemzetállamok“, b) kultúr-nemzeti egyesülésüknek határt szab igazgatási területük et- nikai-nyelvi-vallási megosztottsága. A maximális cél, amelyet ilyen körülmények