Irodalmi Szemle, 1991
1991/3 - Kende Péter: Szakítani a nemzetállamisaggal(esszé)
Kende Péter úgy vetődik fel, mint kényszerű alkalmazkodás valamilyen külső hatalmi igényhez, hanem mint szuverén döntés. A kérdés csak az (éppen az!), hogy mit fognak kezdeni ezzel a döntési lehetőséggel: szabad és önálló belátásból a régi, zsákutcás kényszerpályákra térnek-e vissza, vagy számot vetnek azzal, hogy Kelet-Közép- Európában a nyugatról átvett hagyományos nemzetállami sémák nem alkalmazhatók, illetve csak ugyanoda vezethetnek, mint 1918 előtt és után. Ebben a szellemben ajánlom megfontolásra az alábbi téziseket: Tézisek a kelet-közép-európai nemzetekről1 1 - A politikai nemzet-fogalom befogadó, a kultúr-nemzet fogalma kizáró, etnikailag egységes „nemzet“ pedig nem létezik sem Európában, sem másutt. A törzsi vagy nyelvi alapon kialakult népcsoport, úgy is mint morfológiai jelenség, nem tévesztendő össze a nemzettel, amely politikai közösség (és újkori fejlemény). 2 - Az állam-nemzet francia („jakobinus“) gyakorlata ki akarta küszöbölni az államon belüli regionális vagy nyelvi álkultúrákat. Csak az elmúlt évtizedekben kezdte elismerni létezésüket, s elfogadni, hogy kultúrájuk a nemzetállamival párhuzamosan - de csak mint regionális másodkultúra - ápoltassák. Ettől azonban a francia nemzet nem lett „kizáró“ jellegű, ellenkezőleg, e nemzetfelfogásban az állam minden polgára tökéletesen egyenlő jogokkal bír. 3 - A kultúr-nemzet német földön kimunkált fogalma egyetlen történeti-politikai közösség tagjainak tekinti mindazokat, akik egyazon nyelvi-etnikai csoporthoz tartoznak. Ez tendenciálisan az egynyelvűek állami egyesítése felé mutat, ami már a német esetben is nehézségeket teremtett, a Németországtól keletre eső területeken azonban lehetetlen célnak bizonyult, és szinte feloldhatatlan („et- no“-politikai) konfliktusok alapját fektette le. 4 - Illúziónak bizonyult az a nézet, hogy - terület-átszabásokkal, ill. áttelepítésekkel - a kelet-közép-európai térségben német típusú nemzetállamok alakíthatók. A francia modell elvben nyitva állt, de ebből a térség államai csak az államnemzeti dominanciát vették át, kihagyva belőle a legfontosabbat: az állampolgári egyenlőséget. Franciaországban a korzikaiak, bretonok stb. soha semmiféle hátrányban nem voltak a „tiszta“ franciákkal szemben (amely fogalom egyébként nem is létezik!). A kelet-közép-európai térség államai, akárhogy szabják és gyúrják magukat - vagy mások őket -, mindig újból arra ébrednek, hogy van a nyakukon egy-két idegennek tekintett kisebbség: a legújabb példát erre a horvátországi szerbek szolgáltatják.2 5 - A kultúr-nemzeti szemléletből fakadó kibékíthetetlen vetélkedés az - elméletileg kínálkozó - föderalista lehetőséget is igen szűk határok közé szorította (szerb-horváth-szlovén, cseh-szlovák), s még ezeken belül sem bizonyult stabil együttélési formának. A föderatív képződményeken belüli konfliktusoknak ugyan nemcsak „nemzeti“ jellegű okai vannak, de közismert, hogy minden más problémát is átsző a nemzetiségi féltékenység (rivalitás, uralkodni vágyás, irigység).
