Irodalmi Szemle, 1991
1991/3 - Zalabai Zsigmond: Verstörténés, kritikatörténés (II. rész)
Verstörténés, kritikatörténés zense is, hogy ennek a gondolatnak fiatal líránkban Varga Imrétől Tóth Lászlótól, Kulcsár Ferenctől, Mikola Anikótól kezdve Balla Kálmánon át Kendi Máriáig nagyon sok elkötelezettje, őszinte híve van. S hogy éppen az említettek egyikének-másikának a tollából születtek meg az elmúlt évtized olyan, alighanem maradandó értékű háborúellenes költeményei, vagy ha úgy tetszik, békeversei, mint például Tóth László Átkelése vagy Balla Kálmán KZ-lágeres versei, köztük a remeklésnek számító Életírásjelek. E téma preferálása önmagában még nem teszi a legelkötelezettebb költőnkké Varga Erzsébetet, akinek a kibontakozását az esztétikai elemzéseket mellőző kritika hitem szerint inkább gátolja, semmint segíti. Mert ha élményeit, humánus magatartásából fakadó gondolatait nem képes egy minden ízében átgondolt, köl- tőileg megformált világképben kellő módon tárgyiasítani, elveszik, bármilyen gyakori is szókészletében a háborúra utaló motívumkor, verseinek a hatása. A Petőfi-szótár szerint legnagyobb forradalmi költőnk életművében a forradalom szó mindössze huszonhatszor fordul elő... Nem ezen, nem a külső demonstráción múlik tehát - hogy Bábira utaljak vissza - sem a „forradalmiság“, sem pedig a „háborúellenesség“, sem pedig az „elkötelezettségGorkij mondja a gyermekirodalomról: gyermekek számára ugyanúgy kell írni, mint a felnőtteknek; csak még egy kicsit valamivel jobban. így értelmezem én az elkötelezettség egyes-egyedül helytálló formájának a megvalósítását. Mert rossz versektől nem fogják leszerelni a rakétákat (sajnos, még a jóktól sem); ugyanakkor nem képesek az esztétikailag erőtlen szövegek arra sem, amire viszont az értékes irodalom hitem szerint képes: hogy megváltoztassák, hogy átrendezzék, ha nem is a világot, de legalább az olvasói tudat „szerkezetét“. A költészet e humanizáló szerepének a betöltéséhez a jószándék: kevés. ,.A jószándék jegyében - idézem megint csak Vincent Šabíkot - nagyon rossz irodalom is születhet: a művészetben a jó ellentéte nem mindig a rossz, hanem többnyire éppen a jó szándékú. Minél elkötelezettebb az író, lényegében annál jobban kellene írnia. Más kritérium itt nem létezik: az elkötelezettség művészi probléma. A programszerűen pozitív célzatú irodalmat rendkívüli mértékben fenyegetik az olyan csapdák, mint az olcsó optimizmus, a laposság, a klisé, a giccs, és általában a merevség, az egyenesvonalúság veszélyei. Ha az író a pozitívum, az erkölcsi tanulság kritériumát túlságosan közvetlenül érvényesíti, s ezenfelül művében a művészi tehetség hiánya is érezhető, akkor erre mind a »pozitívum« mind a művészet ráfizet. “ Ezeknek az igazságoknak a képviseletében a Varga Erzsébet-recepció során hazai kritikusaink közül először Mészáros László hallatta a véleményét, „didaktikus mesé“-nek nevezve Varga Erzsébet korai háborús-felszabadító versét, az Amíg eljött a hajnal című költeményt. Nem találta „eléggé meggyőző“-nek a Narcisszus új dalát sem, melyet a munkásmilliókhoz próbált intézni költőnk. Ennél is határozottabb, elméletileg megalapozottabb ellenvéleményt jelentett be Balla Kálmán, aki - József Attilával szólva - mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy „minden szocialista pretenzióval fellépő költővel kapcsolatban - éppen a szocializmus érdekében - elsősorban azt kell megvizsgálni, hogy mennyiben élte át a szocializmust mint költészetet, vagy pontosabban szólván, eszmei tartalmát mennyiben sikerült valóra váltania." Etikum és ideologikum esztétikum nélkül
