Irodalmi Szemle, 1991
1991/3 - Zalabai Zsigmond: Verstörténés, kritikatörténés (II. rész)
Zalabai Zsigmond hatálytalan, hatástalan és hiteltelen - figyelmeztetett Balla, nyomatékosan hangsúlyozva, hogy az ideológiai helyesség és az esztétikai érték azonosítása nem más, mint fogalomzavar. E miatt a fogalomzavar miatt a csehszlovákiai magyar kritikai közgondolkodásban és recepciós rendszerben a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójától számtalan probléma halmozódott föl. Nagyobb részüket érintettem; egyetlenegy kérdést azonban - lévén az szerves része a Varga Erzsébet-recepciónak - föl kell még vetnem. Alabán Ferenc szerint költőnk „valóságos és izgalmas, tehát korszerűen valós lírát“ képes produkálni; úgy látja, még kísérletező kedve is „a realitásból táplálkozik". Rácz Olivér azt hangoztatja, hogy Varga Erzsébet megbonthatatlan dialektikus egységben szemléli és látja a világot, az élet harmóniáit és ellentétjeit", hogy verssorai „társadalmi számadást" summáznak; hogy lírikusunk „jövőt látó, jövőt ostromló, jussát követelően, jussa meghódítására felkészülten azonosul az élet dolgaival". Rábólintok. így igaz. Már ami a békeverseket vagy - a harmadik Varga-kötetbe besorolt - „ökológiai" verseket illeti. Ám ha alaposabban szemügyre vesszük e költészet világképének a szociológiai dimenzióját, ugyancsak zavarba jövünk Alabán Ferenc és Rácz Olivér nagyvonalúan osztogatott jelzői és minősítései alapján. Kérdem én: hol, melyik versben tükröződnek itt az életnek - társadalmi létünknek, szellemi-irodalmi közállapotainknak, a nemzetiségi létünknek - az „ellentétjei“? Készített-e erről „számadást“ Varga Erzsébet? Vagy netán mégis megbomlott valahol az a „megbonthatatlan dialektikus egység“? Ázonosult-e úgy „életünk dolgaivalmint groteszkjeiben Bettes István? Mint elégiáiban a valóság és eszmény hasadtságát felmutató „pesszimista“ Kövesdi Károly? Mint Balla Kálmán? Vagy mint az előttük járó nemzedék legjobbjai, akik az „elkötelezettség“ fogalmába - a Vincent Šabík-i értelmezésnek megfelelően - bevonták társadalmi és etnikai létünk egynéhány negatív jelenségét, a társadalomkritikát is? Társadalom-lélektani és szociológiai szempontból valóban olyan „valóságos és izgalmas, tehát korszerűen valós“-e Varga Erzsébetnek az a három kötetnyi verse, mint ahogy azt Alabán Ferenc és Rácz Olivér látni véli? Albin Bagin, A kortárs költészet tündöklése és nyomorúsága című, a Romboid 1981-es évfolyamában megjelent tanulmányának egy némileg ide vágó gondolatmenete jut eszembe e megválaszolatlan (mert megválaszolhatatlan) kérdésekről. Arra mutat rá benne a cikk írója, hogy a kor költészetének egy részéből „a valóság egész nagy területei hiányoznak“; hiányzik többek között „napjaink széleskörűen értelmezett erkölcsi problematikája“. Ennek következtében a líra bizonyos vonulataiból „egyebek közt eltünedezik a konfliktus. Sokkal nagyobb teret kap benne a status quo minden drámai erőt nélkülöző igazolása. “ Hol kezdődik tehát? És hol ér véget? Mármint az elkötelezettség. A költőé. A kritikusé. Gondolkodhatunk. (1988)
