Irodalmi Szemle, 1991
1991/3 - Václav Havel: A kiszolgáltatottak hatalma (esszé) III. rész
A kiszolgáltatottak hatalma igazságig- úgy, ahogy le kell szállnunk a kút mélyére, hogy meglássuk a csillagokat. Azt hiszem, hogy ez a „kényszer“ - „minimális“ és „negatív“ program - „pusztán“ az ember Védelme - bizonyos értelemben (és nemcsak a mi körülményeink közt) ma a maximális és a legpozitívabb program: végre ismét visszatéríti a politikát ahhoz, aki egyedüli kiindulópontja lehet, ha el akarja kerülni valamennyi régi hibáját: a konkrét emberhez. A demokratikus társadalmakban, ahol az ember távolról sincs ilyen leplezetlenül és kegyetlenül elnyomva, a politikában még nyilván csak ezután következik be ez az elvi irányváltás, és alighanem még sok mindennek rosszabbra kell fordulnia ahhoz, hogy a politika fölfedezze e kérdés elodázhatatlanságát; a mi térségünkben, épp a nyomorunknak „köszönhetően“, mintha a politika már átélte volna ezt a fordulatot: figyelmének középpontjából kezd eltűnni valamiféle önmagában megváltó „pozitív“ modell elvont látomása (meg persze az opportunista politikai gyakorlat, ugyanannak az éremnek a másik oldala), és végre az kerül oda, aki e modellek és e gyakorlat által eleddig csak többé vagy kevésbé el volt nyomva. Magától értetődő, hogy minden társadalomnak valamiképpen szervezettnek kell lennie. Persze, hogy a társadalmi szervezet az embert szolgálja, és ne fordítva, az embereket mindenekelőtt fokozatosan fel kell szabadítani, és ezáltal teret nyitni számukra ahhoz, hogy ésszerűen megszerveződhessenek; az ellenkező eljárás természetellenességét, amikor is először így vagy úgy megszervezik őket, hogy ezáltal, úgymond, felszabaduljanak (valaki által, aki mindig a legjobban tudja, „mire van a népnek szüksége“), számtalanszor módunkban volt megtapasztalni a magunk bőrén. Összegezve tehát: azt, amit alighanem bárki más, aki túlzottan a hagyományos politika rabja lévén, az „ellenzéki mozgalmak“ negatívumának tart - azaz e mozgalmak védekező jellegét -, én épp ellenkezőleg, a legnagyobb pozitívumnak tekintem. Véleményem szerint olyasvalami ez, amivel éppen azon a politikán lépnek túl, amelynek szemszögéből a programjuk elégtelennek tűnhet. XVII Az ember védelme a szovjet tömb „ellenzéki mozgalmaiban“ elsősorban az emberi és állampolgári jogok védelmében nyilvánul meg, ahogy azokat a különféle nemzetközi egyezmények rögzítik (Az Emberi Jogok Általános Deklarációja, Az emberi jogokról szóló nemzetközi egyezmények, a Helsinki Békekonferencia Záróokmánya, az egyes államok alkotmányai). Ezek a mozgalmak védelmükbe veszik mindazokat, akiket e jogok érvényesítéséért meghurcolnak, akik tevékenységükkel maguk is ezekért a jogokért küzdenek, újra meg újra követelve, hogy az államhatalom tiszteletben tartsa őket, és feltárva az élet mindazon területeit, ahol megszegik őket. Tevékenységük tehát a törvényesség elvén alapul: nyilvánosan, nyíltan lépnek fel, és nemcsak hogy ragaszkodnak tevékenységük törvényes voltának elismeréséhez, hanem a törvényes út betartását egyik legfontosabb céljuknak tekintik. És a törvényesség elve - mint tevékenységük alapvető kiindulópontja és kerete- a szovjet tömb egész területén közös sajátjuk (mintha az egyes csoportok ez ügyben összebeszéltek volna). Ez a körülmény egy fontos kérdést vet fel: mi az oka, hogy épp e kiterjedt
