Irodalmi Szemle, 1991

1991/2 - Z. Németh István: Időutas (elbeszélés)

Z. Németh István

pocsékolás. Visszafordul. Meghökken. Az egyik teremből két ajtó nyílik. Most melyiken folytassa a megkezdett utat? Melyik vezet a szabadulás felé?

Szerelem. A lány görbén jár, szeplős és csúnya orra van. Elsüt egy viccet, a fiúnak sírni lenne kedve. Megcsókolja. A lány megszépül. Ellenben a fiú ettől kezdve görbén jár, szeplős és csúnya orra van.

Szabadulás? Nem meri bevallani magának, hogy rab. Egykedvűen a jobb oldali ajtót választja, s megy tovább. Talál egy zongorát. Felfedezi a hangokat. Próbálja lejátszani a hanglemezekről ismert dallamokat. Lassan-lassan sikerül is neki. Napokra elfeledi nyomasztó érzését. Már negyvenhárom éves.

Fogfájás. Alattomosan indul, lassan, halványan, majd átterjed a többi fogra, a többi emberre, a többi országra. Végül fáj a Föld, fáj a Naprendszer, fáj a Kozmosz. Isten bekötött arccal rázza az öklét. Számítógéphez ül, lenyom néhány billentyűt, mire a zsibbadás megszűnik. A fog kihull.

Már negyvennégy éves. Az elmúlt évben festegetett, hátrahagyott néhány jól sikerült munkát, de csakhamar megunta. Észreveszi, mennyire megváltozott a bútorok stílusa is. A régi, míves mestermunkákat felváltották a díszítések nélküli csupasz, szögletes formák. Ám az egyik vázában virágot talál, s órákig nem tud betelni az illatával. Aztán egy mozihelyiség állja útját. Beül az üres nézőtérre, ebben a pillanatban elkezdődik a vetítés. Chaplin. Jókat nevet. Vagy ötven hasonló filmet néz meg egy ültő helyében. Aztán kisurran a teremből és sírni kezd.

Lakótelep. Repülő csészealj ereszkedik le a játszótér kellős közepére. A gyerekek meredten bámulják. A repülőalkalmatosságból három idegen lép ki. Rágógumit és cukorkát osztogatnak kicsiknek, nagyoknak. Egy kamasz lép oda hozzájuk. „Bácsi, pornóújságjuk nincs?“

Furcsa illatú könnyeket sír. Mintha a tengerből csepegne arcára ez a sós-kese- rű, meleg folyadék. Ám figyelmét ekkor a következő terem vonja magára. Egy hatalmas múzeumban csatangol két hónapig. Képek, szobrok, különféle használati tárgyak, kitömött állatok, növények közt vezet el útja. Semmi nem él. Csak ő.

Villám. Belecsap egy toronyba. Kéz. Belecsap egy másik kézbe. Hullám. Átcsap egy másik mederbe. Lét. Átcsap egy másfajta létbe.

Egy kerékpárt talál. Felül rá, bizonytalanul, de bátran. Napokat tesz meg egy szőnyeg nélküli, elhagyatott, hosszú, kivilágított folyosón. Emelkedők és lejtők váltják egymást. Ismét sikerül napokra elfelejtenie a kételyt, amely marja. Megtalálja-e idejében, amit keres?

Esküvő. A menyasszony hosszú, fehér szárnyai alá kapja a vőlegényt, s elrepül vele. A násznép kezéből kiesik a tortaszelet. „Mindig mondtam, hogy ő egy angyal!“ - lelkesedik Gizi néni.

Ötvenkilencedik születésnapja után ismeretlen betegség támadja meg. Lázasan hánykolódik egy kemény, megvetetlen ágyon. Reggelre gyógyszert talál az asztalon, az némiképp segít rajta. Zenét hallgat, verseket olvas. Hangosan beszél önmagához, már nem tudja, hányadik napja, hányadik éve. Csak most vette észre. Énekel. Majd talpra áll, még remegnek a lábai. Egy súlyos tárggyal ütni kezdi a falat. Ki akar törni. Ki akar törni innét. Hull a vakolat, ám a kirán- cigált téglák mögött is téglák vannak, azok mögött meg újabb téglák. Egy egész