Irodalmi Szemle, 1991
1991/1 - Václav Havel: A kiszolgáltatottak hatalma (esszé) I. rész
A kiszolgáltatottak hatalma mindenki ezt teszi, mert ennek így kell lennie. Ha nem ekként járna el, esetleg kellemetlenségei támadhatnának; felróhatnák neki, hogy a kirakatából hiányzik a „dekoráció“; sőt akadhatna egynémely „jóakarója“, aki az illetékesek tudtára adhatná, hogy nem eléggé lojális. Azért tette ki, mert tudja: ha boldogulni akar, tudomásul kell vennie, hogy ez is hozzá tartozik a dolgok rendjéhez, hogy ez is egyike annak az ezernyi „apróságnak“, melyek biztosítják, hogy viszonylag háborítatlanul, „a társadalommal összhangban“ éljen. Amint láthatjuk, a zöldséges számára közömbös az általa kirakott jelszó szemantikai tartalma, s ha a kirakatába teszi, ezt nem azért cselekszi, mert személy szerint az lenne minden vágya, hogy a jelszó mondanivalójával megismertesse az arra járókat. Mindez azonban távolról sem jelenti azt, hogy tettét semmi sem motiválja, hogy cselekedete értelmetlen, vagyis hogy jelszavával senkinek semmit nem adott értésére. Ez a jelszó ugyanis jelként funkcionál, s mint olyan, rejtett, ám teljességgel világos jelentéstartalom hordozója, melyet szavakkal így fejezhetnénk ki: Én, X. Y. zöldséges a helyemen vagyok, és tudom, mit kell tennem; úgy viselkedem, ahogy elvárják tőlem; megbízhatnak bennem, és semmit sem vethetnek a szememre: engedelmeskedem, ezért jogom van ahhoz, hogy békességben éljek. És ennek a közlésnek természetesen megvan a címzettje is: azoknak szól „ott fönt“, a zöldséges feletteseinek, ugyanakkor pedig valamiféle védőpajzsként is szolgál, mellyel a zöldséges fedezi magát esetleges feljelentőivel szemben. Valóságos jelentését tekintve tehát ez a jelszó a zöldséges létbiztonságának közvetlen kifejezője: elemi életérdekének tükrözője. De milyen is ez az érdek? Gondoljuk csak meg: ha a zöldségest arra köteleznénk, hogy a kirakatába ezt a jelszót tegye: „Félek, ezért feltétel nélkül engedelmeskedem“, jelentéstartalmát tekintve már távolról sem lenne iránta annyira közömbös, habár ezúttal ez a tartalom teljességgel megegyezne a jelszó rejtett jelentésével. A zöldséges alighanem vonakodna közszemlére tenni kiszolgáltatottságának ennyire egyértelmű bizonyítékát, kínos lenne számára, szégyenkezne miatta. Hogyisne: elvégre ő is ember, neki is van önérzete. Ennek a „bonyodalomnak“ a kiküszöbölése végett kell hát jellé átalakítani a hűségnyilatkozatát, amely elvont szövegével legalább látszólag az önzetlen meggyőződés fennkölt benyomását kelti. A zöldségesnek meg kell adni a lehetőséget, hogy azt mondhassa magában: Ha úgy vesszük, végső soron miért is ne egyesülhetnének a világ proletárjai? A jel tehát segít az ember elől elrejteni engedelmességének „alantas“ indítékait, s ezzel egyúttal a hatalom „alantas“ indítékait is. Valami „magasabbrendű“ kulisszája mögé rejti őket. Ez a „magasabbrendű“ valami pedig az ideológia. Az ideológia mint a világhoz való viszonyulásunk álságos módja, amely az emberben azt az illúziót kelti, mintha önazonosság-tudattal, emberi méltósággal és önálló erkölcsiséggel bíró személyiség volna, és így megkönnyíti számára, hogy ne legyen az; mint valami „személyiségfölöttinek“ és elvontnak a megtévesztő utánzata, amely lehetővé teszi, hogy elaltassuk a lelkiismeretünket, elleplezzük a világ és önmagunk előtt valóságos helyzetünket és szánalmas életvitelünket.
