Irodalmi Szemle, 1991
1991/12 - Farnbauer Gábor: Fantazmák3. (gondolatregény)
Fantazmák 3. alternatíváját kellene tolerálnia, hanem egyszerűen a mindenkori másikat, amennyiben ő nemcsak saját alternatívájának élete, hanem elsősorban az Élet alanya, amelynek vannak más alternatívái is. Az önmagukat kizárólagosító alternatívák kölcsönös toleranciája — kártyavár kényszerengedményekből. Aki nem tud különbözni önmagától, az nem hagy különbözni mást sem. Az „én különbözésem tolerálása” nem a többiek tette. Azt, hogy engem toleráljanak, nekem kell megtennem. Nem várhatok vele másokra. Ha várok, akkor arról van szó, hogy kényszerengedményt akarok tenni. Szerződést akarok kötni, hogy én nem bántlak téged, te se bánts engem. Ezt általában az a fél szorgalmazza, amelyik vesztésre áll. Ez nem az én cselekedetem, amellyel megkülönböztethetném és elválaszthatnám azt, ahogyan (én) élek, attól, hogy élek (mint mások). Ha ezt az egyének többsége megtenné, akkor a tolerancia nem volna kártyavár. 40.5 Persze, fölöttébb különös kitömi valamely nemes rabságból, ha vonakodnak ránk rakni a láncait. 40.6 A csehek jól akarnak élni, mi meg magyarok akarunk lenni. 40.7 Ebben a dologban nem lehet érvelni. Meghatározó probléma, de egyáltalán nem fontos. Az élet függ tőle, de a gondolatot nem minősítheti. Alapvető, de nem lényeges. 41. Annyira, de annyira kásás az arcod! 42. Ez a végsőkig kiélezett erkölcsi dilemma — amelyet úgy lehetne megfogalmazni, hogy hol van az a pont, amelytől számítva a tanúsított engedékenység nem vereség, és nem is alakoskodás, hanem értelmetlen erény — nem pusztán elvi lehetőség és játék a gondolatokkal. 411 Például, egyszer mentem az Erdélyben valahol a néptelen, külvárosi sikátorokban, úgy az emberélet útjának felén lehetett az, és ott egy felhergelt bandával kerültem szembe, akik azzal a kérdéssel szorítottak egy erkölcsi, mondhatni ontológiai dilemmába, hogy román vagyok-e?! 412 Mondhattam volna azt, hogy igen, román, de ekkor esetleg később kérdőre vonva, alakoskodásomat saját büszke nemzettudatunk bélyegezhette volna jellemtelenségnek. 413 Mondhattam volna azt, hogy nem, magyar, így azonban, becsületemet mentve, életemet tettem volna ki az elvakult indulatoknak és husángoknak 414 Mondhattam volna, hogy: ,Éppen ellenkezôlegľ’, bár amazok, feltehetően nem túl fogékonyak a becketti humorra. 415 Tudatomon egy pillanat töredéke alatt suhantak át lehetőségei(m), és e lehetőségek gondolati korlátait feltehetően csak a vészhelyzet hőfoka
