Irodalmi Szemle, 1991
1991/12 - Fábián Nóra: Megjegyzések Mórocz Mária (P)rózája kapcsán (esszénovella)
Megjegyzések Mórocz Mária (P)rózája kapcsán a szerkesztőnek, a kritikusnak és az összes többi ellenségemnek: Én, csak én vagyok, többre semmi sem jogosít fel. Mórocz Mária egyedi jelenség. Legény a talpán. És pont olyan törékeny (mögö- tem egy fickó lelkesen handabandázik egy másikról, milyen eredetien döglött meg', megfulladt a saját hányásában, és nem tudott kiszállni a Cadillacjéből, erre eszembe jut, hogy egy másik fickó szintén a halálról beszélt, és azt mondta, azt hiszi, hogy Rilke volt az a tag, aki rózsát szagolt éppen, orrához emelte, és vége volt, azt mondta még. hogy minden giccsben van valami szépgség, valami fölöttünk állóan az, ez a kurva nap is mindig lenyugszik, és elszámolhatatlan aznapi cselekedeteid mérlege, megszületett gondolatok, de öregem, az, amelyik a saját hányásában döglött meg, ilyen frappánsan csinálta, aztán az ordítozó tag lelkesedve elmesélte, hogyan élvez) Jellemzőek a fogások, melyeket alkalmaz: az állítmányhalmozás eleganciájával ilyen állítmányokat vág hozzánk és csap agyon vele sikeresen bennünket: „elbizonytalankodnak, nem, kell, tettetik önállóságukat, vállalják, adják át magukat, hatalmasodik el rajtuk“ (a kezdők ugyanezt jelzőkkel csinálják, és csak egyetlen árva állítmánnyal cselekszik ugyanezt, mintha az ember minduntalan elképedne, sőt megrökönyödik, hogy nálunk mindenki „megdöbben“, a súlyos szavakat szavakat ledarálják, degradálják, megsemmisítik lépten-nyomon, és ez a páratlan erőt sugárzó gyönyörű szavunk olyan lesz, mint egy lehányt szemüveg, jelképek halmazába botlunk, csupán hangulatkeltés céljából, minden szék támlája piszkos, amelynek hanyagul nekidőlünk, minden telefon kinyiffan, ha esik az eső, a nő, ha jelen van, akkor lógó mellű és büdös, ha férfi, akkor önnön izzadságszagában párolódik és erjed, nálunk mindig szemerkél az eső, megint sír valaki, vagy gusztustalanul erősen süt a nap, de mivel a fény feltételezi az árnyékot, minduntalan sejtelmes, fakó, szomorú árnyak párosodnak imbolyogva, mindig szürkület és borús reggel és isten, és ha netalán véletlenül kellemes nyári este - akkor ez vagy írói figyelmetlenség vagy ellenpontozás, a francba, mögöttem valaki megint megdöbbent) Metaforikus szókapcsolatok az Utazóból, például, „a vonatok zakatoló odaadása“ (az isten tudja, mi FÁBIÁN NÓRA
