Irodalmi Szemle, 1991
1991/12 - Mórocz Mária: Epilógus (elbeszélés)
Mórocz Mária gyámkodik felettük. Remélem, valamelyik karácsonyra tévedésből vagy tájékozatlanságból Csáthot vesz a két kölyöknek. Jó látvány lehetnek: két fej, amelyen kidudorodnak az erek az erőlködéstől, hogy hálásnak látsszanak. Kérdem én, mi köze van ennek Krisztushoz? A szeretethez, meg a többihez. Nagyapám mondogatta mindig, amikor békítgette maga körül a kölyköket, hogy a szeretet nem hivalkodik, nem panaszkodik, csak hallgat: bölcsen és nemesen. Én már nem ismertem őt, de van egy fénykép róla, ahol mintha ezt mondaná - ezért gondolom.“ - írja Eszter a nyolcadikos füzete egyik lapjára, majd tovább folytatja egy sláger szövegével, ami körülbelül arról szól, hogy miért fáj a szív, ha nem szabad... s amit a matektanárnő idejében felfedez, s kéjes diadallal olvastatja fel az óra közepén. Neki mindig is voltak elvei a pedagógiáról. Ha a gyerek mulat néhány percet, utána sokkal inkább tud összpontosítani. A gyerekek ez alkalommal tovább szórakoztak, Eszter ugyanis hosszú percekig vonakodott felolvasni az említett slágerszöveget. Azt mondta, mélységesen magánügynek tekinti a dolgot. Ezt annyira fennkölten sikerült mondania, hogy kiváltotta az első röhögéshullámot. Ekkor a tanárnő szánta rá magát az olvasásra - röhögéshullám. Ez a füzet valamilyen csoda folytán elkerülte a lomtalanítást, így természetes, hogy Eszter húga - aki Eszter mostohaapjának első gyermekeként született - magáénak érezte, s nemsokára a legújabb divatirányzat remekeit örökítette meg benne, nem beszélve zsenge verselői próbálkozásairól, melyek egyikének megírását november hetedike alkalmából adta fel az iskola vezérkara az agilis osztályfőnöknő unszolására, speciálisan a harmadikosok számára - gondolván, ez az esemény majd pótolja az elsőáldozás szertartását, amely ebben az időben lett volna aktuális, ha a szülők némelyike nem csempészte volna át gyermekét a környező falvak plébánosaihoz, esetleg az irigykedés és a felszín alatti torzsalkodás fenntartásának érdekében külföldre, átmenekítve a hagyományt. A többiek és Eszter húgának verssoraiban tobzódtak az indulatszavak, durranások, felemelt öklök, repdeső galambok - akárcsak egy külvárosi futballmérkőzés utáni színtér. Eszter mégis öngúnnyal lapozgatta az újra felfedezett füzet lapjait, hiszen jól tudta, hogy ha annak idején ilyen kollektív felbuzdulást szerveznek, ő is részt vesz benne. Pontosabban: akkor vesz részt az egészben, ha képes végigcsinálni a biztos győztes önbizalmával és a biztos elsőség tudatával. Ha nem vesz részt az egészben, az vagy azért történik, mert az első helyre több esélyes van, vagy pedig öntudata lanyhult, s ezt megerősíteni akarván újra a különbözés öntömjénező kívülállóságába vonul. Ezért ne higgyük, hogy a dolog valamilyen felsőbb erkölcsi megítélése kényszeríti őt a visszavonulásra. Ez a tudat, melyet nagyon nehéz volt elfogadnia, elrontotta az egész napját. Volt még valami, ami nyugtalanította, ami alattomosan megbújva tudatának jól elrejtett zugában figyelmeztette magára. Jelen volt. Épp annyira, hogy tudni kelljen jelenvalóságáról, ám nem annyira, hogy a tartalmához hozzáférkőzhessen. Álmában vélte megtalálni a választ, melyet nagyapja tolmácsolt neki, hiszen életre kelt a fényképen, s mintha mondott volna valamit, bánatosan megadón, majd a fénykép kimerevedett, s az alján megjelent a „Műszaki hiba“ felirat. Az ezt követő álom azonban sokkal inkább megkínozta Esztert. Állandóan menekült egy gyilkos elől, aki mindannyiszor utolérte. Álmában egy katolikus templom melletti parókián próbált elbújni, magára húzott egy túlhasznált plédet és lélegzet-visszafojtva
