Irodalmi Szemle, 1991
1991/12 - Mórocz Mária: Epilógus (elbeszélés)
Epilógus várt. Hallotta a közeledő lépéseket, a szuszogást, érezte, hogy valaki gyöngéden megfogja a takaró szélét, s lassan felemeli. Perverz lassúsággal. Snitt. Eszter önnön hulláját szemléli, de nem ismeri fel. Körülötte rendőrök, orvosi szakértő, hogy megállapítsa a halál beálltának időpontját. Akár egy krimiben. Eszter megtudja, hogy még háromnegyed órája van hátra, hogy megöljék, ezért újra el kell menekülnie. Rohan, és tudja, hogy újra be fog következni. Ezen az éjszakán Esztert szerény számításai szerint négyszer ölték meg. Minden alkalommal, hogy úgy mondjam, végignézi a gyilkosság különböző megvalósítási formáit. Nem jelenvalóságának köszönhetően egyetlen szórakozása a megfigyelés maradt. Ennek átengedhette magát, zavartalanul kileshette a részleteket, s így ez vált tudásának alapjává. „Ady egyik versében az emberi melegségről ír. A vers Lédáról szól. Arról, hogy nincs más, hogy nincs tovább. Véglegessé...“ - írja magyar irodalom füzetébe a gimnázium első osztályában, ahol már feltűnően szűkszavú. Ez azonban nem kifogás arra, hogy a verselemzésből csupán három sort ír. Abból is csupán az infantilizmusa derül ki. Eszter életében jó néhány tanárnő fordult elő, akiknek elképzelésük volt a pedagógiáról - egy-két gyerekük, férjük, jobb esetben már az se -, na meg elveik. Eszter szerette volna őket elkerülni, de mivel ez lehetetlen, újra felébredt benne a régi tapasztalat, miszerint minden jó valamire. S Eszterben igenis volt tehetség és mazochizmus- kicsit több a szokványosnál - ahhoz, hogy végigcsinálja azt a néhány évet. Közben megismeri a szerelmet. Túl korán, gondolják némelyek. Eszter szerint túl későn. Gyakran szenvedett a közte és a környezete közti fáziseltolódástól. Úgy érzi, most megtörténhet minden. Most lesz ereje (na és bátorsága), hogy a dolgok végére járjon. Rövid ideig boldog kiszolgáltatottságban él a férfi mellett. Bizonytalansága, kételyei nem múlnak el, s nem kap választ a feltett kérdésekre. Közben tudja, hogy csak egy kérdés van, de azt nem teszi fel. Azután szenved. Először azért, mert a hiánya fáj, azután, hogy a folytonosság megmaradjon, azért, mert már nem fáj. Úgy érzi. hogy becsapták. Még nagyobb válságot okoz számára, amikor rájön, hogy nincs Szerelem, csak szerelmek vannak. Ennek jegyében még van néhány próbálkozása. Időnként valaki nagyon közel kerül hozzá. „Engem szólítanak“ - érzi Eszter, s csak ezért van ereje továbbmenni. Legszívesebben beledöglene, és fogadalmat tesz, hogy többé senkit nem enged magához közel. Ennek jegyében szervezi meg az életét. Elkerüli a férfiakat, mogorva velük, tartózkodó, merev. Meggyőződése azonban, hogy kell valahol lennie egy férfinak, aki végzetszerűen jelenik majd meg az életében, mondjuk egy Mester, amikor ő megy az utcán a sárga nárcisszal, szóval a jellel, és mindketten tudni fogják. Különben nem lehet. Ha nem így működik, akkor a saját kényére-kedvére van bízva az ember. Éppen ez a kockázat a szép az egészben, érzi Eszter, de túlságosan egyedül van ahhoz, hogy ezt beismerje. Ahhoz túlméretezték benne a büszkeséget, hogy bármilyen módon is udvaroltasson magának. A világ azonban nem az ilyen nőkre rendezkedett be. S ezt tudja Eszter is. Levélrészlet: „Nem érdekel, mit gondolnak mások, hogyan néznek rám. Számomra egyetlen dolog fontos: magamnak el tudjak számolni. Ezért fáj, ami történt, mert egész idő alatt tudtam, hogy nem ez az. amire vártam - közben persze azt is tudja Eszter, hogy nagyrészt közrejátszott az önbizalom hiánya és a gyáva-
