Irodalmi Szemle, 1991
1991/12 - Tóth László: Napló és töredék: nyolcvanas évek (tanulmány)
Napló és töredék: nyolcvanas évek juk, illetve ahhoz, amit csinálnak. Már arra is gondoltam, hogy a főnöknő mindezt csak azért csinálta, mert meg akart szabadulni tőlem, ám hogy ne neki kelljen fölmondania, eljátszotta ezt a játszmát, szinte biztosra véve azt, hogy előbb- -utóbb bedobom a törülközőt. Hiszen a Szemlében is én voltam az, aki bedobta. Most olvasom, hogy Rácz A Rogozsán kocsma című regényéért megkapta a Szlovák írószövetség díját. Emlékszem még, szekció vezetőségi tag koromban, ahonnan igazán mesteri technikával pateroltak ki, Rácz azt tekintette legfőbb feladatának, hogy elérje: a nemzetiségi író is kaphasson szlovák irodalmi díjat és Érdemes művész címet. Nos, állhatatos munkája most gyümölcsözni látszik: az idén már meg is osztozhatott Dubával a díjon-címen! Április 1., péntek POZSONYBAN. A buszban, végig az egész úton, szorongás. A párkányival mentem. A SZEMLÉBEN, DUBÁNÁL. Benézett Petrik - valami kéziratért (!) s amikor észrevett, hirtelen fennakadt a tekintete, elakadt a szava. Egy pillanatig tartott csak, de ennél komikusabb képet (és zavartabb helyzetet!) nehéz elképzelni. Rá kellet volna kérdeznem, hogy mi bajuk velem? De nem kérdeztem rá. Nem jutott eszembe. Döntő pillanatokban nem jutnak eszembe nagyszerű dolgok. A jelenet egyébként néhány perccel később kísérteties hasonlósággal megismétlődött. Ezúttal Sárkány nézett be: Petriket kereste. Egészen megható ez az összetartás hármuk között. Mesenovellát ígértem a júniusi számba. A májusi számba fölajánlottam Dubá- nak a Batsányi évfordulóra a Magyar Museumró\ írt szövegemet, melyet a Naptárban Petrik és Sárkány közös erővel kivégeztek (persze, mindezt nem hallgattam el Duba előtt sem). Duba azzal utasította vissza az ajánlatot, hogy elvileg ugyan lehetségesnek tartaná a dolgozat közlését, ám a szóban forgó számban már így is sok az értekező próza. íme, egy tipikus Duba-válasz. Se igent nem mond, se nemet, csak mást. A Gregor-fordításokat meg azért nem ígérte a májusi számba, mert a versekért sokat kell fizetni, s ez nagyon megemelné az azért a számért kifizetendő honoráriumok összegét. Rákérdeztem, hogy rajta voltam-e a Magyarországra meghívott műfordítók listáján, s ha igen, ki és miért húzott ki róla? Duba erre menten mentegetőzni kezdett: ő ugyan nem tud semmi bizonyosat, csak sejti, hogy bár a magyarországiak valóban megnevezhettek néhány emert, akiket szívesen látnának, ám ezt a névsort az itteni minisztérium (Klimits? Rácz?) felülbírálta, mivel szigorúan protokolláris eseményről volt szó, s különben sem érdemes bánkódnom amiatt, hogy a protokoll-listára nem kerültem rá: nem kell komolyan venni. Mondom: bizonyos erők rendszeresen és alattomosan áskálódnak ellenem, megpróbálnak politikailag és emberileg is taccsra tenni, ellehetetleníteni. Erre Duba: ő bizony nem tudja, kikkel keveredtem konfliktusba. Ez a legjobb: semmiről sem tudni. S különben is, ha valaki valakivel - szerkesztőségi ügyek miatt - konfliktusba keveredik, miért kell politikai irtóhadjáratot indítani ellene? Mert ez egy ilyen
