Irodalmi Szemle, 1991

1991/11 - Horpácsi Sándor: Huszadik századi (rém)történetek (recenziók)

HORPÁCSI SÁNDOR Huszadik századi (rém)történetek Lászlóffy Csaba: A szökés Érthető volt a cenzúra szigora 1976-ban, a kötet címadó kisregényével kapcsolat­ban,'melyben Lászlóffy Csaba a Közép-Kelet-Európában uralkodó önkény lé­nyegét fejezte ki: elemi erejű menekülés-vágyát és a szökés lehetetlenségét. A caesaromániás, nepotista, xenofóbiás Ceausescu Romániájában már a szökés gondolata is lázadás, mert lázító volt. Összeszorított foggal, félelemtől nyüszítve akár, de kötelező volt a boldogságot, elégedettséget mutatni. Az alattvaló léte­zésének csak egy értelme és módja lehetett: az eszme és a Conducator dicsőítése, szolgálata. Ám mindez csak ma fogalmazható meg így, az értekező próza nyel­vén, szabadon, s most is csupán a Királyhágótól nyugatra. Ott, Erdélyben, a Bal­kánon még ma is mást jelentenek a világ boldogabb vidékein konvencionális fo­galmak, mint szabadság, demokrácia, a személyiség méltósága és tisztelete. Nem véletlenül emelem ki éppen ezeket a fogalmakat, hiszen Lászlóffy Csaba novellái is ezt járják körül a maguk sajátos módján. Nos, éppen ezt a sajátosságot a leg­nehezebb meghatározni, körülírni. Egyik jellemzőjük valamiféle balladai ho­mály, a szó Arany János-i, népballadai értelmében, vagy ahogyan egy Walter Scott regényben, Shakespeare-tragédiában felködlenek, gomolyognak az alakok és történetek. Lászlóffy Csaba novelláiban is jelen van az erőszak, a Rossz, de soha nem a nevén nevezve (értsd szeku, hatalom, párt stb.), hanem kicsit mitizál- va, fantomként, ahogyan a rokon népek (vogul, osztják stb.) sem merik a nevén szólítani az „Öreget“, a totemállatot. Ez a hasonlatosság azonban ne tévesszen meg minket! Mert igaz ugyan, hogy Lászlóffy középkori állapotokról (éhezés, betegségek, sötétség - a szó szoros értelmében, hiszen több novellájában is gyer­tyával világítanak, fázás stb.) mesél, de nagyon is mai, XX. századi történeteket. Középkori az az iszonyat, félelem, tehetetlenség és kiszolgáltatottság is, amely szinte gúzsba köti, megdermeszti a lelkeket. Csak a középkori agnosztikusok hi­hették ilyen rettegéssel a mindenütt jelenlévő, a világot uraló Gonoszt, ahogyan Lászlóffy novellahősei. Ez az életérzés az, ami ma már idegen, ismeretlen az eu­rópai olvasó számára, s ez az, amit sommásan balkáninak neveztem. A két kul­túra közti lényegi különbségről van szó, a nyugati és a pravoszláv-orthodox val­láséról. Az európai ember cselekvő, racionális, a megoldható-megoldandó fela­datra koncentrál. Törekedj a jóra - mondja ez a tanítás, míg az orthodox tanítás passzív: állj ellen a gonosznak. Igen, de a Gonosz erősebb, mint az esendő em­ber, aki előbb-utóbb mindig elbukik (lásd Dosztojevszkij Karamazovjai stb).

Next

/
Oldalképek
Tartalom