Irodalmi Szemle, 1991

1991/10 - Hizsnyan Géza: „Szóljon a hiányod!” (Ecsetvonások Székely Gábor rendezői arcképéhez)

„Szóljon a hiányod!“

lanná (maivá) téve a színt. Kitűnő a már említett külvárosi deszkalabirintus is, Coriolanus megalázásának színtere. Ugyancsak kiemelkedően jók Szakács Györgyi kortalan, viselőjüket karakterizáló jelmezei. Külön meg kell említeni a világítási effektusok sokoldalú, kitűnő - magyar színpadokon ritkán látható - kihasználását, a jól alkalmazott oldalfények és árnyékok vizuális kifejezőerejét, valamint Sáry László nagyszerű zenéjét.

Coriolanus történetéből Székely rendezésében lenyűgözően mai, mellbevágó- an hozzánk és rólunk szóló előadás született, s ez Shakespeare minden géniusza mellett is elsősorban a rendezőt minősíti. Fentebb már említettem, hogy Székely Gábor elveti az irodalom és színház (dráma és előadás) ellentétét. Odaadó igényességgel és kiváló dramaturgok közreműködésével gondozza a szöveget, s úgy használja azt, mint az előadás egyik integráns részét. A Coriolanus Eörsi István új fordításában került színre, de a végleges szövegben felhasználnak részleteket Petőfi „klasszikus“ átültetéséből, sőt néhány szövegrészt Brecht Coriolanus-át- dolgozásából is, Vas István fordításában. Székely az alapos szövegelemzésből, a szöveg mélyének feltárásából kiindulva építi fel az előadást, melynek középpontjában a Valóság áll. Mivel ezt a mai kor rendezője a mai kor színészeivel, a ma közönségének hozza létre, csakis a mai kor valóságáról, problémáiról, rólunk szólhat. A vulgáris aktualizálás, a sanda politikai célozgatás, a nézők „kegye“ minden áron való keresésének gondos kerülésével, a felületes, hatásvadász elemektől jó ízléssel tertózkodva, szilárd erkölcsi-művészi alapelvekhez kompromisszumok nélkül ragaszkodva, hozzánk és rólunk szóló, bennünket mélyen érintő színházat csinálni - úgy érzem, ezt sikerült megvalósítania Székely Gábornak, a magyar színházi életben senkihez sem hasonlítható következetességgel, pontossággal és átütő erővel. Kézzel fogható bizonyítéka ennek a Coriolanusl követő munkája, Füst Milán Catullus című drámájának színre vitele.

Nem történelmi dráma

A Catullus, Füst Milán naplójának tanúsága szerint, hét év kemény munkájából született, néhány Catullus-vers elolvasásának hatására. Az író nem életdrámát vagy történelmi művet írt, bevallottan nem érdekelte őt a történelmi hűség. A Catullus művei alapján általa elképzelt (benne megszületett) alakot és végletes érzelmeket kísérelte meg drámává formálni. E dráma a boldogság elérhetetlenségének, az emberi érzésnek és érzelmek ambivalenciájának, egy olyan bonyolult és szorosan összefüggő kapcsolatrendszernek az ábrázolása, amelyben a szereplők egymáshoz való viszonyát a szeretet és gyűlölet egyidejű jelenléte, a cselekvésképtelenség, a változtatás igénye és az arra való alkalmatlanságuk határozza meg, ezért különleges, újszerű, a magyar és a klasszikus dráma hagyományaitól eltérő formai megoldást igényelt. Talán ezért nem volt hajdan a darab fogadtatása egyértelmű, ezért nem került színre negyven évig, és csak újabb húsz év múltán jelenhetett meg adekvát színpadi formában, értékéhez méltó előadásban.

Catullus, a költő beleszeret a nála idősebb Clodiába, Metellus konzul feleségébe. A nő igazi „végzet asszonya“, bűvköréből senki nem vonhatja ki magát. Metellus éppúgy rabja, mint Catullus, vagy annak barátja, Clavius, s őt szereti az