Irodalmi Szemle, 1991

1991/10 - N. Tóth Anikó: „A szenvedélyes érdekeltség drámája” (Mészöly Miklós: Saulus)

„A szenvedélyes érdekeltség drámája“

nap, anélkül, hogy elkezdődött volna.“18 Az idő elveszítette jelentőségét, legalábbis olyan értelemben, hogy nincsenek határidők, melyeket kínos pontossággal be kell tartani, melyek felszabdalják az ember életét, csak „időlebegés“ van, várakozás („vagy bekövetkezik, vagy nem ...“19), társai javítják ki, ha téved a napok számát illetően, tőlük tudjuk, hogy a hetedik napon vakul meg.

Egyszer él az „időcsúsztatás“ technikájával: Damaszkusz felé Saulusnak az esti tűznél eszébe jut Istefanos megkövezése utáni esti üldögélése; a két gubbasztást egymásba mosva olvassuk, szinte megzavar a Kedmah megkövezésre vonatkozó kérdése, mintha meghallotta volna Saulus gondolatait. (Motívumpárhuzam: Is- tefanosszal találkozva Saulusnak eszébe jut az anyajuhot kereső vak koldus története, mely példázat; a szövegből nem derül ki pontosan, csak sejthető, hogy ezt a történetet Saulus nem fennhangon mondja el, hanem „belül“, Istefanosz azonban meghallja, s ugyanilyen zavarba hozóan reflektál.)

Térbeli forma. A regény terei, helyszínei, tájai nem színfalak, festett díszletek, hanem Saulus gondolatainak, érzelmeinek kifejezői: lelkének sikátorai, látomá- sos pusztái.

Az első térjelölés egy zsákutca leírása; máris valamiféle előrejelzés: Saulus hitének utcája nem vezet sehová, falba ütközik. A városokban, falvakban (Jerusa- lajim, Guveir, Terabeh) sikátorokban, keskeny közökben jár-kel - ez is a Törvény által kiszabott, leszűkített (két házsorfal közé zárt) eszmevilágát jelképezi. A kezdet zsákutcája a kudarccal végződő hajsza után még keskenyebbnek tűnik, mintha fegyelmének, elkötelezettségének szemellenzője védekezne a másra csábítás ellen. A zsákutca lakott, térbeli formaellentéte a széles, egyenes út, melyet Saulus Vicus Rectusként emleget - városok főutcája a valóságban, Saulus lelkében pedig föllélegzés, szabadság. Istefanos üldözése után ezt mondja: „Egy hosz- szú lélegzet esett volna jól, amelyik addig tart, ameddig a házak, csupa nyitott kapuval. Aztán valami napsütötte puszta az éggel, ahová az utca vezet.“20 Itt még csak vágy. A regény végén ez a vágy teljesül be megvakulásakor, pontosan idézve a korábbi szöveget: „Hosszú, egyenes utca, igazi Vicus Rectus, csupa nyitott kapuval, aztán valami napsütötte puszta, az éggel, ahová az utca vezet.“21 A mondat befejezetlensége, lezáratlansága (írásjelek!) utal arra, hogy nemcsak a házak kapui, hanem Saulus lelkének kapui is kitárultak az új hit befogadására.

S ha a pusztán folyik az üldözés, nyomozás, akkor sem érezzük a tér tágasságát; a kötelesség szabta ösvényről nemigen térhet le, s ha mégis megteszi, hát akkor is egy szurdikba ér (keskeny sziklaszoros!), ahonnan nem vezet tovább út, ahol legföljebb lesben állhat.

Az épületleírások is jelképesek. Pl. a Faragott Kövek Csarnokában a Törvény lakozik. A hit szilárd oszlopai támasztják ezt az építményt. Tágas terébe sokakat beenged ugyan, de csak hű kiszolgálóinak nyújt biztonságot; a lázadókat itt kényszerítik színvallásra. Megtudjuk, hogy Jézus pere is itt folyt.

Van a csarnokban egy függönyökkel elkerített helyiség. Rabbi Abjatár olvasófülkéje; méreteinek meghittségében Saulus még közelebb kerül az eszméhez beszélgetéseik során, ugyanakkor kétségeinek jó része is itt születik. (Ez valamiféle ellentétes mozgást feltételez: míg a tág tereket, a pusztát behatárolja az eszmétől vezérelt kötelesség, itt a szűk térből kifelé, más felé irányul a tekintet.)

Saulus lakhelye is szimbolikus: között. Tohu cserzőműhelyének tetején, egy