Irodalmi Szemle, 1991
1991/10 - N. Tóth Anikó: „A szenvedélyes érdekeltség drámája” (Mészöly Miklós: Saulus)
N. Tóth Anikó sátorban „lakik“, ég és föld között, mintegy két eszme között, közel a Damaszkuszi Kapuhoz, útrakészen a változás felé. S amikor a damaszkuszi úton vakságában látomása támad, a tér is kinyílik (lásd a 21. sz. jegyzetet). Nyitottság és zártság: a kapuk gyakori említése szimbolikus jelentéssel bír a regényszövegben. A városokba több kapun át lehet bejutni, a kapukat őrzik, éjjelre bezárják, a kapuk használatát is előírások szabályozzák. Fontos, hogy Saulus a Damaszkuszi Kapu közelében lakik. S nem véletlen, hogy Istefanoszt a Bárányok Kapuján át vezetik a vesztőhelyre (áldozati bárány, Isten báránya). Fontos helyszín még a kút és a kőfejtő akna; formájukkal egymásra rímelnek. Saulusnak mélyre kell mennie (főképp saját magában elmélyednie), azaz a kútba, hogy Istefanosszal találkozhasson. Istefanosnak is a kőfejtő akna mélyére kell lemásznia megkövezésekor. Saulus aránytalanul nagyobbnak látja holtában (pedig messze lenne van, s természetszerűleg kisebbnek kellene látszania, mint a sikátorban lefelé tartó zarándokcsoport tagjainak). Valószínűleg akkor nő meg Saulus tudatának mélyén a másfajta gondolatrendszer és értékrend. Gyakran visszatérő térformák a rések. A szurdok résén át rálát a tágasabb tájra; Jézus kihallgatásának is a függöny résén át tanúja; Abela a függöny tenyérnyi réséből figyeli, hogyan gyógyítja Bénáját; Rabbi Abjatár szobájában az ablak résén keskenyre metszett világszeletet látja; a fény rejtett tetőrésen át világítja meg Rabbi Abjatárt (jelképesen: Jójada ügyében Saulus olyan nyíltan tett fel kérdéseket Rabbi Abjatárnak, hogy ne maradjon semmi rés). Az állandó résen lét térbeli formái ezek; Saulus szüntelenül lesben áll, készenlétben arra, hogy a bűnös, tisztátalan dolgokat kiszűrje, tetten érje, elfogja. A résen át szűkre szabott figyelemmel, keskeny látószögből szemléli a világot. A rés mértékét leggyakrabban kívülről határozzák meg számára (a Törvény legbennfentesebb emberei) - csak akkora rést hagynak, amekkorán át éppen a kellő dolgokat látja, semmi többet. Saulus kétségei azonban fokozatosan egyre nagyobb rést ütnek a Törvény falán, míg végül eljut a tárt kapukkal, nyílt térrel, tág horizonttal felkínálkozó Vicus Rectusra. Érdekes megfigyelni az állóképeket a regényben: Jézus vallatásakor Rabbi Abjatár és Saulus szemben áll A.-val, a főpappal: „Mi ott az oszlop mellett mindenesetre szemben voltunk A.-val, senkivel sem annyira, mint vele“22 Ez az egyszerű térbeli elrendeződés előreutalás: A.-val szemben lenni annyit jelent: Jézus mellett, Jézus oldalán lenni. Akkor azonban nem tudott azonosulni vele, nem látta arcát, tekintetét-Jézus háttal állt neki; megfeszítésekor pedig nem lehetett jelen, mert felettesei vidékre küldték őt. Ezt a feltevést az Istefanos kivégzése előtti jelenet erősíti, amikor Saulus szemtől szemben állt Istefanosszal, sőt, tekintetük is találkozott, hiszen Istefanos a szemével intett Saulusnak, így bízta rá ruháit, saruját. Fény- és színtechnika. A regény nyáron játszódik. A tűző nap két dolgot asszociál: egyrészt az érlelő meleget (a változást csíráztatja, növeszti, érleli), másrészt fényével el- és megvakít, látomásokat támaszt, ami a regény végkifejlete. A nap kezdettől fogva átvilágít a szövegen. A látomás hajszálfinom előkészületei: a regény elején, a nyolcnapos, fölöslegesnek bizonyuló hajsza közben Saulus kísérőit a fény riasztotta leginkább, olyannyira, hogy látomásaik támadtak (Jerusalajimot és a két üldözött férfit is látni vélték), csak Saulust nem vakította el (akkor még)
