Irodalmi Szemle, 1991
1991/9 - Peter Zajac: Közép-Európa-álom, valóság és a szlovák regény (tanulmány)
Peter Zajac igényel, mint gondoltuk, s mint amennyit sok ember képes elfogadni. Negyven év megannyi torzóban maradt élete után ez végső soron érthető, ám egyúttal veszélyes is. Elszalaszthatunk így egy kivételes történelmi lehetőséget, amelyhez fogható egyhamar aligha adódik. Ráadásul egyre égetőbbé válik a František No- vosad által felvetett kérdés is: Vajon úgy lépünk-e majd be Európa történelmébe, hogy értékeinkkel is gazdagabbá tesszük, vagy lomha teknősbékaként, amely örökösen azon iparkodik, hogy utolérje Nyugat-Európa Akhilleuszát, folyvást Nyugat-Európa immár kihűlt nyomdokaiba lépve, a nemzeti és nemzetiségi viszálykodás, a természetet kizsákmányoló gondolkodásmód, a teljesítményközpontú értékrend általa hátrahagyott magatartás-nyomait követve? Vajon felélesztjük-e azokat az értékeket, amelyeknek nálunk természetes hagyományuk van, s ma egész Európában időszerűek - „a másokkal való egyúttlétezés“ (Patoč- ka, Lévinas) értékeit, amelyeket olyan éleslátással tárt elénk „Isten közösségéről“ szőtt álmában és a „vég nélküli beszélgetésekben“ Dominik Tatarka? 4. Kiderült, hogy a közép-európai szellemi közösség létrejöttét kérdésessé teszi a közép-európai népek nemzeti identitásának újraéledő problémája s vele összefüggésben a nemzeti kisebbségek jogainak kérdése. Közép-Európa ismét atomizálódik, s kezd megfeledkezni róla, hogy fennmaradásának egyetlen esélye a közös út... 5. Kiderült, hogy a politikai fordulat gyorsabban elérhető, mint a gazdasági szemléletmód, a jogi, történelmi és kulturális tudat megváltoztatása. Ez elbizonytalanodást és tanácstalanságot szül, ami az egész egykori Kelet-Európában remekül kihasználható politikai feszültségek szítására és válsághelyzetek kialakítására, hogy ne derüljön ki a problémák tényleges megoldására való képtelenség. 6. Nem alakult ki a társadalmi tisztesség és illem közege. Ahelyett, hogy az érintettek önvizsgálatot tartanának, és szégyenkeznének az elmúlt évtizedekben tanúsított megalkuvó, opportunista magatartásuk miatt, túlteng az önsajnálat és a sértődöttség, s az új tekintélyek keresése, akiknek széles háta mindent eltakar. Közép-Európa álma és valósága két egymásnak ellentmondó kép, amelyek nem férnek meg egymás mellett - mégis mindkettő igaz, ahogy igaz minden álom és minden valóság, és a huszadik század Közép-Európájában az álom és valóság ellentétéből eredő trauma is. A huszadik században Közép-Európa irodalma jórészt éppen ebből az álom és valóság közt feszülő különös ellentmondásból táplálkozik. Egyszer tragédiaként vagy eposzként, másszor mint paródia, irónia, komédia, burleszk vagy bizarr kép. így jön létre a huszadik századi Közép-Európa sajátos irodalma, egy virágzó irodalom a haláltáncát járó Közép-Európában. Ez az irodalom, melynek első alkotói Kafka, Musil, Karl Kraus, Broch és Hašek, az elmúlt ötven év alatt sem változott, mint ahogy nem változtatta meg a régió új helyzete sem. Közép- Európa mindmáig a szellemi testvériség álma és Handke megállapítása vagy Esterházy bonmotja között ingadozik, miszerint Közép-Európa csupán „meteorológiai fogalom“, illetve nem más, mint „ő (Esterházy), Amszterdam, Hrabal és eső“. A huszadik századi Közép-Európa országainak alapvető élménye, hogy a tisztességes emberi élet vágyálma nem egyeztethető össze a tisztességtelen emberi életek valóságával. Ez a trauma az emberi életek folytonos megbélyegzettségé-
