Irodalmi Szemle, 1991
1991/9 - Gábor Béla: Virágok logikája (esszé)
Virágok logikája a tömeg volt adott, mint olyan közeg, amelynek választottja volt, s amely őt akarta, hogy szabaduljon vágyától, Narkisszosztól. Bár nem ismerte a vágyat, önmaga lényegét, spontán ráérzett esszenciájára, ha nem tudatosult is benne, s visszautasítva a tömeget alkotó egyéneket, adta oda magát mindenkinek, a tömegnek. Az egyes egyéneket visszautasítva a személyes érdekeket utasította vissza, hogy a közösséginek tehessen eleget. Egy partikuláris vágyat kielégítve reménytelenné tette volna a tömegét. A vágy, tehát Narkisszosz tette a tömeget közösséggé, s addig közösség a tömeg, amíg aspirációi közösek és elérhetőeknek tűnnek, reményteljesnek. A tömegben a vágyat Narkisszosz szépsége ébresztette, s visszautasító magatartása tartotta életben. Narkisszosz nem ismerte a vágyat, mert nem ismerte önmagát. Nem ismerte önmagát, mert a tömeg nem volt birtokában a szépnek, hisz ha birtokában lett volna, nem vágyakozott volna utána. Narkisz- szosz mint a szép ideálja, a fenntartás nélkül szerető tömeg vágyainak netovábbja, vágya hiányában, mint a tömeg egy individuuma, nem választhatott. Nem választhatott, mert nem volt miért választania. A választás a vágy felszámolásának alternatívái közül az egyikre való rámutatás, de ha vágy nincs, alternatíva sincs, s ha nincs alternatíva, nincs választás. Narkisszosz mint a tömeg egy individuuma, nem választhatott, de Narkisszosz- nak mint a tömeg választottjának, a kiválasztottnak nem volt más választása, mint amit mégis választott. A kiválasztottaknak mindig választaniuk kell. ha másképp nem, a választás és a nemválasztás között. A kiválasztott egyén, mint Narkisszosz, a vágy, akkor is választ, ha nem választ: maga és önmaga között, mert nem választhat mást, csak önmagát. Ha nem választ, a tömegben tovább él a vágy, s így Narkisszosz, a vágy végeredményben Ekhóban választotta önmagát. Ha pedig választ, mi mást választhat a kiválasztott, mint amit a tömeg akar, akiért van. A tömeg Narkisszoszt akarta, s így ő nem akarhatott mást mint önmagát. Narkisszosz a tömeget választva választotta önmagát a Helikon forrásánál. De a tömeget választva megismerte a vágyat, s így önmagát, s hogy vágya teljesüljön, önmaga: a vágy kellett, hogy megszűnjön. A vágy önmaga elérésével szűnik meg és éled rögtön újra. mint ahogy Narkisszosz kitapintott, tehát elért tükörképe a forrásban. Vágyhatok-e magamra? - merül fel a kérdés, s rögtön a válasz is: igen is, meg nem is. Nézzük meg a pozitív, az igenlő választ. Az önmagukban nem tetszelgő emberek egy része elégedett önmagával, oly mértékben, hogy önmagára nem is gondol (ez a vegetatív típus), másik része pedig nem. Utóbbi megrajzol magáról egy közelebbi képet a közösség pozitív normáinak ceruzájával, s arra törekszik, hogy e jövőbeli önmaga lehessen, miközben minden pillanatban vágya tárgya önmaga. Mikor XY példaképünk szeretnénk lenni, akkor tulajdonképpen nem XY szeretnénk lenni, hanem olyanok, mint XY, tehát megmintázott önmagunk. Ez a fajta „önmagunkra vágyás“ pozitívum, nem elvetendő, sőt követendő, egészséges állapot (vágynom kell önmagam) a közvélemény előtt. Magát a cselekvéssort, amit annak érdekében hajtunk végre, hogy vágyunk teljesüljön, azért, hogy elérjük önmagunk, hívják önmeghaladásnak. (Mindig magunk előtt kell járnunk egy lépéssel, önmagunkat mintegy előzékenyen magunk elé engedve haladni egyenesen előre, nem körbe, mert így előfordulhat, hogy túl szaporán lépdelve magunk mögé kerülünk.)
