Irodalmi Szemle, 1991
1991/1 - Ján Litvák: Betegesen szeretek írni (elbeszélés)
Betegesen szeretek írni Mindenekelőtt az a fontos, hogy a spermák a férfi testben ne tartózkodjanak tíz- tizenkét óránál hosszabb ideig. Ez is sok - nyolc órát és ki velük. Távozzék mind! A szél azt teszi, amit tegnap. Ha leküldenek a kutyával, még a liftben istentelenül elpáholom. Kísérgetni a bestiákat pisáláskor - azt akartam: csak piszkítsa- nak a jelenlétemben, a tisztának minden tiszta. Csak a szürke stílustól undorodom. Erről tudok egyet s mást. Olvasni tudok, semmi mást. A nőkön is csak annyit nyüzsgölődöm, hogy elnyekkentsék: Istenem, ez nem igaz, Istenem, ez nem igaz. A valódi stilisztát a betűk elrendezéséből adódó varázslatos rövidítések nyugtalanítják, a pontvesszők hangtalan morzéjába ügyesen elrejtett testamentumok - ezekben otthon érzem magam. Belemerülve Joyce, Weiner és Beckett bűveibe. Nem akarok erről ismét számot adni, sem lemondani, tulajdonképpen hallgatni sem akarok. Semmit sem akarok. Ha nekiállok írni, mind odakuntyorognak a hátam mögé. Gyermekeim élethűen felsírnak. A csak egy pillanatra kikapart halott anyósom leissza az emlékről a habot, és azzal törődik, kérek-e banánt. Egyszer leölöm őket úgy, hogy egyetlen sort sem festek róla. Van bennem éppen elég megnemértés. Egyszer ilyen értetlen fenét gyűjtök valami fene irdatlan banán köré és beletömködöm a túlszaporodott anyósok elszelelő seggébe. Mindent elhagytam. Éhes vagyok, vallomást akarok tenni. Előbb megpróbáltam összetákolni egy levelet anyámnak, de fölösleges volt, éppúgy, mint amikor Beckettről írtam: csupa célzás, óvatos megjegyzések, ékes szavak vizslatása. És mit ír ő nekem - ha eltekintek a félszeg sértegetésektől, ennyi marad: Sajnálom, hogy ilyen szörnyet hoztam a világra. ... majd hogy egy kurva után moshassam a lepedőket... ... most az egyszer megjárod! Úgy fogja fel, mint valami küldetést: mindent, amit hosszadalmasabban átérzek, visszakézből szennyé és bűnné változtat. Kiborult az erkölcsi sztriptízem miatt? Nem szeretnék a képzeletébe hatolni, eléggé zűrös, de ne tévesszék szem elől (az anyám, szólok az érdekében), ne tévesszék szem elől, milyen mélyen, szinte a visszájára fordítja túlzásaival a szavak értelmét. És ami a „világra hoztam“, „moshassam a lepedőket“ felmentéseket illeti? Az állandósult összetételek, valamint a teljes értékű szavak határesetben a stilisztika szolgálatában pihenőhelyeket jelentenek. Neki meg, mihez kellenek? Kurva. Szörnyeteg. Most az egyszer megjárod! Nem lesz kulcsfontosságú a válasz anyámnak. Először is a helyiség megszólítása a fontos, de úgy, hogy a vándorok előtt titokban maradjon. Követelődző a bel- ügyeit illetően, ezt már kifürkésztem. Minek is nevezzem hát a prózának ezt a purgatóriumát? Istenem, hogy micsoda körülmények közt kell mindezt megmentenem! Ugyanakkor egész más nyelven szólaltam meg, nem szebben, mint ez; szebben csengőn, azt se mondom, hogy jobbon. Körbevéve mindazokkal, akiket anélkül is ismerek, hogy tudnám róluk, kik, kegyetlen halált mondok ennek a szépirodalmiasított grammatikának a pöcegödré-
