Irodalmi Szemle, 1990

1990/1 - Barack József: Látogatás (elbeszélés)

négy megélt évének abba az időszakába, amely egy apró kis mozzanatával kapcsolódási pontot kínált a történtekhez. Igen, igen, a Példás Magatartás Érem!

Otthon, miután családja aludni tért, fél éjszaka kereste az érmet rejtő .gyufásdoboznyi műanyagtokot, melyet családja, de tulajdonképpen önmaga elől is gondosan elrejtett személyes kacatjai, mütyürkéi között.

Nem találta. Maradt tehát az írás.

3

Az őrnagy, akin a reverendát ugyanúgy el tudta volna képzelni, mint a Sereg fűzöld egyenruháját, igyekezett őt megnyugtatni:

— Ne legyenek skrupulusai, Gabo! Főleg ne akarja megérteni ezt az egészet. Szerte az országban ezrek meg ezrek veszik át ennek az éremnek az arany, ezüst és bronz fokozatát. Nekünk most az a feladatunk, hogy . .. már majdnem azt mondtam: jó képet vágjunk a dologhoz. Semmi másról nincs szó, mint hogy a külső megjelenése az ünnepélyes aktuson kifogástalan legyen. Katonához illőén: tipp-topp! Ne féljen, a sapkája és a zubbonya alá senki sem akar majd benézni...

Az őrnagy akkor szerzett tudomást Nagy V. Gábor (akkor még Vörös Gábor) néhány sikeres irodalmi kezdeményezéséről, amikor felettesei lehetetlent nem ismerő utasítására néhány „versenyképes” résztvevőt kellett kiállítani alakulatuk egységeiből a Sereg országos alkotóversenyén. Ezt a szószátyár tisztet láthatóan felvillanyozta a tény, hogy egy közönséges, nevenincs sorkatonának novellái, elbeszélései jelennek meg hivatalos központi — bár csupán kisebbségi — lapokban. Ugyanakkor kétség- beeejtette őt a nyelv „tatársága” — így csusszant ki a száján! —, amelyen íródtak.

— Az ördögbe is, mit kezdünk velük így...! Hiszen a zsűriben senki nem tudja elolvasni őket... — morfondírozott hosszasan a dolog fölött. Mígnem magának a kétségek közt vergődő szerzőnek a könyörgésére állt «1 attól a szándéktól, hogy valami alkalmi fordítóval a vezénylési nyelvre ültettesse át Vörös Gábor jelzőkben, jelzős szerkezetekben eléggé zsúfolt, s a sajátos mondatfűzés, a gyakori alá- és mellérendelések révén barokkos jegyeket viselő prózaszövegét.

Ennek ellenére, vagy talán éppen emiatt közel kerültek egymáshoz. Az őrnagy sokszor magához rendelte Vörös közlegényt, s puritán berendezésű irodájában hosszasan elbeszélgetett vele azokról az írókról, akik műveikkel egykoron megfertőzték a lelkét. Még életpályája megválasztása előtt, ám hatásukat tekintve — lám — ma sem múlóan.

Néhány ilyen beszélgetés után Vörös Gábor úgy érezte, szóba hozhatja titkolt vágyát. Nevezetesen az alakulat elég tisztes állományú, de állagában módfelett lerobbant. könyvtára gondozásával kapcsolatos ambícióit. Már csak azért is, mert pedagógiai tanulmányainak abbahagyása uán belekóstolt ugyan a nevelőtanári, az építőipari, a földmérői és -művelői munkába, de tényleges katonai szolgálatára már mint képesítés nélküli amatőr könyvtáros vonult be.

— Azt hiszem, Gabo, ez lehetetlen ... — mondta némi — már-már hajlandóságot mutató — fontolgatás után az őrnagy. — Nemcsak azért, mert