Irodalmi Szemle, 1990
1990/1 - Barack József: Látogatás (elbeszélés)
maga egy egészen más, bár kinyilatkoztatott politikánk szerint nem idegen nyelvi világban nőtt fel, s hát a miénket sem beszéli tökéletesen ... Itt nálunk, persze, de hiszen ezt maga is láthatja-tapasztalhatja, nagyon sok minden a hétköznapi logika ellenében történik. De nem minden invenció nélkül! Jó példa erre, hogy mi itt a polgári élet autóbádogosából röpke három hónap alatt ezredszakácsot varázsolunk. A múzeumi preparátor nálunk alkalmasint megbízható hidász lesz, a könyvtáros pedig — rádió-távírász. Mert fő a kapcsolatteremtés, ami nélkül, hiszen maga is tudja, nincs vezénylés! S a morzepipogás, Gabo, nem ismer nyelvi korlátokat ... — De ostoba kódok kalodáiba zárja a gondolatokat. Ha egyáltalán alkalmasak a gondolatközvetítésre ...?! — Oh, az írók híres gőgje .. A — mondta szinte följajdulva az őrnagy. Ám a továbbiakban gyakran kimentette őt mindennapi híradás-kötelességeinek teljesítése alól. Mégpedig azért, mert Vörös közlegény tényleg hasznosítható jártasságot tanúsított az éppen bevezetendő új, központilag szorgalmazott könyvkatalogizálás terén. S ez, miként a Seregben oly sok minden, szintén parancsra elvégzendő feladat volt. Ezért Vörös Gábor a határidő előtti napokat szinte egyfolytában a könyvtárban töltötte, az álmos mozgášú és gondolkozású könyvtárost kisegítendő. Egyébként teljesen kedvére, s ő maga természetesen nemcsak selejtezett és katalogizált, hanem igen gyakran bele is olvasott a kezén átmenő könyvekbe, minek következtében néha bizony a pirkadat vetette ágyba. S egy meleg augusztusi hajnalon, aludni tértében, a századügyeletes arcán a pánik csalhatatlan jeleivel azzal fogadta: — Gabo, ez őrület! Megszálltak bennünket! Érted?! Itt kuksolok éjfél óta, mint egy rakás szar, és közben megszálltak bennünket... Érted?! — Ti-táti, tá-ti-tá! — mondta Vörös Gábor bambán vigyorogva, az átvirrasztott éjszaka szempillanehezítő, de lélekemelő könnyelműségével. S anyanyelvén azt duruzsolta a századügyeletes fülébe: ,,.... félálomban vagyok már, cserebogár, sárga cserebogár.” Később, a Megfelelő Magatartás Érem várományosaként Vörös közlegény hitetlenkedésében és tanácstalanságában magát az irányában szemmel látható jóindulattal viseltető őrnagyot is kárhoztatta. — Nincs nekem ebben semmi szerepem, Gabo! — mondta szelíd kiszolgáltatottsággal az őrnagy. — Kár erről beszélni! Mondtam már, hogy ne akarja mindenáron megérteni ezt az egészet... Mert miért is?! Maga nemsokára itthagy bennünket, hazamegy, oda le, délre . .. Családot alapít, vagy mit tudom én... S ha a körülményei engedik, bár ezt megítélni végképp nem tudom, hiszen a nyelvi akadályok miatt eleddig nem volt módomban egyetlen írását sem elolvasni, fokozatosan berendezkedik az írói életre. Minden földi hívságot félretéve, miként azt olyan sokan példázzák a mi és a maguk irodalmának nagyjai közül Levetkezi a mindennapok nyűgét, a ... a kitüntetésével pedig ne gondoljon. Valószínűleg csupán egy számítógép dobta ki éppen magát. . . — Egy számítógép? De mért éppen engem, amikor .. .? — Miért, miért? — mondta az őrnagy a benne megbúvó pap kenetteljes hangján. — Talán azért, mert írónak érzi magát, de mégsem az. Ne értsen
