Irodalmi Szemle, 1990
1990/9 - Czakó József: Sámán a vakablakban (regényrészlet)
Sámán a vakablakban rengtek, akár a csecsemők bőre. Mintha a felnőtté serdült test e két pontba sűrítve őrizte volna meg kisdedségét. Saját gyermek-mivolta s egyben születésre váró gyermekeinek bőrszíne himbálózott azokon a sima bimbókon. A múlt héten tanúja lehettem egy szülésnek, s így jól tudom, hogy az újszülött bőre korántsem rózsaszín, mint a giccses képeslapokon, hanem a fennálló oxigénhiány következményeként szederjes, lilás. Számomra a lila többé nem a kedves árvácskák, divatos ruhák és a feminista nőmozgalom színe többé. A lila pezseg, rikolt, ordít, simogat, nyugtat, a legeslegelső szín, amelyet az ember az Istentől magával hoz erre a világra. Isten haragja lila, Isten szeretete lila. Életszín. És ha a vízbefúltak szederjes ajkára meg a levegőhiányban görcsölő asztmások és tüdőbetegek páni félelemmel kísért rohamaira gondolok, akkor a halál színe is. A rettegve kiejtett. A derűre sötét árnyékot vető. Az összeráncolt szemöldököt még mélyebb ráncba rántó. Ó, igen, létezett a gyerekkor is, harsogó, macskakínzó, térdlehorzsoló rikkantá- saival, meg a tintás ujjakkal és a kukoricalopásokkal, tele forró könnyekkel a fogcsikorgató szülők előtt, a sebzett szemű lány előtt, a vörös posztóval bevont dogobók előtt, jajj. Mindig valaki előtt. Mindig valami előtt. Semmi sem igaz. Semmi sem volt. Nem létezem én sem. Azt akartam mondani, hogy két nap között óriási a különbség, de nincs két nap. Még egy nap sincs. Csak magányos szobák vannak, négyszögletű lélekharangok. Egy tér, hideg geometriai szögekkel. Nem-élet, nem-születés. Ha vihar tombol, akkor nem-vihar. Megérinteni a tárgyak, dolgok, formák bensőjét, huss! Semmi mást, csak megérinteni, huss! Nevezzem tünékeny, sebesen tovaillanó lélekmozdulatnak? Amikor érint: nem markol. Nem rendeződnek ösztönszerűen támadó tartásba a karmok. Nem sas ő, amely lemászott a címerről. Nem azért érint, hogy birtokoljon és vigyen. Amikor érint, megnyitja magát, felhúzza Énjének zsilipjeit. Érintése nyitás. A nyitással pedig készen áll arra, hogy befogadjon. Csak később, sokkal később, az Én-zsilipek ismételt lezárása után tudatosodik benne, hogy valamit magával hozott. Megérintette azt, ami a nőben nem nő, de nem is férfi. A nem-nőt. Ami a Napban nem Nap, de nem is Hold. A nem-Napot. Ami a szeretetben nem szeretet, de nem is gyűlölet. A nem-szeretet. Ami a simogatásban nem simogatás, de nem is ütleg. A nem-simogatást. Ami a testben nem test, de nem is lélek. A nem-testet. Ami a halálban nem halál, de nem is élet. A nem-halált.
