Irodalmi Szemle, 1990

1990/8 - Géczi Lajos: Civilek hadifogságban (dokumentumrészlet)

Civilek hadifogságban

hallgató számára, amelyek záradékaként refrénszerűen megismételtem ebbéli kérésemet: „adassék majd meg nekem, hogy világot lássak, hogy sokat utazhassam“ . E záradék után általában ki is zökkentem az ima teremtette áhítatból, s szabadjára engedve képzeletem, pálmafa erdőkben, tengerpartokon vagy Párizs sugárútjain kószáltam, amíg csak az álom vissza nem vitt a hazai valóságba. Ez jutott most eszembe a bedrótozott ablakon át elém táruló világ láttán, s mérhetetlen keserűséggel kellett konstatálnom, hogy az Úr milyen gyorsan teljesítette imám állandóan ismétlődő kérelmét. Utazom, világot látok, bár azokon az éjszakai révüléseken nem éppen ilyen „utazásra“ céloztam. Még az is átvillant rajtam, hogy nemrégi frivol könyörgésemet most jutalmazza a „Meghallgató“.

Igen nagy gyötrelmet okozott a vízhiány. Az említett vételezés óta többé nem engedélyezték megtölteni a kulacsokat, csajkákat. Sokan úgy próbáltak enyhíteni a szomjukon, hogy a vagon felső részén kiálló vasszegek fejére rakódott zúzmarát kapirgálták, s mint valami finom ínyencséget nyalogatták. Egy ízben én is megkóstoltam a hűsítő zúzmarát, de mindjárt undorral ki is köptem, mert leír- hatatlanul pocsék, keserű ízt éreztem. Inkább szenvedtem továbbra is a szomjúságtól, de többé nem nyúltam a rozsdás vasból származó üdítőhöz.

Akkortájt még nem dohányoztam, ám láthattam és valamelyest átéreztem a dohányzók gyötrelmeit. Páran féltve őrzött pipájukat kapirgálták a valahonnan mindig előkerülő késsel vagy valamilyen éles fémmel, s az így nyert kapa- rékból sodortak cigarettát, amelyet a többiek vágyakozó pillantásaitól kísérve szívtak el. Mások kínjukban a kabátbélésből csipegettek ki darabka szöszfélét, s ezt csavarták papírba. De a papír is fogyófélben volt, s így előfordulhatott az, ami normális viszonyok között elképzelhetetlen lett volna. Egyik korombeli fiú, Kristóf Jani kis méretű bibliát hozott magával, csupán az Új Szövetséget tartalmazta. El-elkérték tőle olvasni, s ő szívesen oda is kölcsönözte. Egy ízben fölhá- borodottan méltatlankodott, mert valaki lapokat tépett ki a féltve őrzött könyvből. A tettes nem került elő, de Jani ezentúl senkinek sem kölcsönözte a bibliát. E könyvhöz a későbbiekben nekem is közöm lett: Kristóf Jani egy kis csellel bekerült az első hazaindulók transzportjába. Volt még annyi időnk, hogy elkérjem tőle, ő nálam is hagyta, s majd évek múltán én vittem haza a fogságból.

A vagonélet különösebb nagy események nélkül folyt. Valahányszor megálltunk, a kocsi tetején végigkopogott az őr csizmája, utána megverték az ajtót, majd beordítottak:- Kaput nyet?

Három halottunk volt az utazás ideje alatt, valamennyien német hadifoglyok. A hosszas hányattatásba, a fogolyélet megpróbáltatásaiba roppantak bele, a csatamező helyett fogságban lelve halálukat. A mi hazai tartalékaink elegendőnek bizonyultak eddigi kálváriánk során. Halottaink száma majd később, az igazi lágerélet első heteiben, hónapjaiban szaporodott meg.

Éppen két hétig zötykölődött már szerelvényünk a behavazott ukrán mezőkön át, midőn egyik hajnali megállásunk után elmaradt a szokásos vagon teteji lábdöngés és a „Kaput nyet?“ reggeli köszöntő. A hajnali derengésben távoli gyártornyok és városféle település körvonalai látszottak, mi pedig újból egy pályaudvar külső területén vesztegeltünk. Aztán igen hosszú várakozás után erősödő kutyaugatás és kiabálás jelezte, hogy valami, az eddigitől eltérő esemény