Irodalmi Szemle, 1990
1990/8 - Győry Attila: Lázadás (novella)
GYŐRY ATTILA LÁZADÁS A pank egy kicsit dilis volt. Ült a vonatfülkében, a második osztályon, és morfondírozott. Agyában szinte teljes volt a káosz, minden energiája anarchiába torkollott. Ellentétes gondolatok kommandói száguldoztak agya sugárútjain, hogy aztán valamelyik mellékutcában találkozzanak, és mérkőzzenek... Feldúlt koponyájában néha sűrűn követték egymást a fájdalomhullámok, máskor csak enyhe fejfájást érzett.- Milyen jó így egyedül lenni... Csak hallgatni kell a vonat hangjait... Hmm...- gondolta elmélázva, miközben beletúrt az orrába... A száraz, zöldesbarna takonydarabkákat elmélyülten tanulmányoztál az ujja hegyén, majd az ablakra nyomta őket... No igen, punk volt, egy rohadék, egy piszkos, cinikus állat, aki még saját magát is kinyíratta volna, ha éppen rohadtul érezte magát. Szart a világra. Szeretett volna öngyilkos lenni, de azt sem akarta valójában, mivel egyedül volt. Lázadni akart, de nem tudott.- Készen vagyok... - mormogott a levegőbe, amitől furcsa mód megnyugodott... Jó volt így meghúzódnia egy fülkében, tompított fényben, önmagát lesajnálva, tarhásan, nyunnyó módra üldögélni, bámulgatni a bakancsát, majd a koszos farmert, a nittekkel kivert karkötőt, a láncot, mindent szemügyre venni, elraktározni, s közben nagyokat köpdösni a padlóra... Hirtelen újra kitört, ki tudja hányadszor.- Na... Te szarfejű rohadék... - zagyváit magának, s belerúgott a szemközti ülésbe. Tehetetlen dühöt érzett minden iránt, maga sem tudta, miért... Agyában új futam kezdődött, újra elszabadultak a gondolatai. Megint csak morfondírozott. Furcsa, nagyon furcsa gondolatok gyötörték. Kapkodta fejét, hol a függönyt, hol a tükröt, hol pedig a padlót bámulta hülyén, majd újra a tükörre meredt. Szerette volna széttörni, de még felállni is lusta volt. Az ülés alatt szilvapálinka volt kikészítve. Mosolyogva emelte fel az üveget, aprókat hunyorított, megrázogatta, mintha meg akart volna győződni róla, hogy valóban az van-e benne... aztán jót húzott belőle. Nem szerette a pálinka erős ízét, mégis ivott. Valahol mélyen sajnálni kezdt-e magát, kibuggyantak a könnyei, s az erős rázkódás hatására leperegtek arcáról a földre. Most talán érezte, hogy él. Egy időre a fejében is csend lett, a hullámok gyilkos futamai elenyésztek, aztán hirtelen, mintha egy generátort indítottak