Irodalmi Szemle, 1990
1990/8 - Győry Attila: Lázadás (novella)
Lázadás volna be a koponyájában, újra megbolydult az agya. Kétszeres erővel csapkodták az érzések, újabb agressziót követeltek - újra gyűlölt mindent. Szemeivel megcélozta a szemközti tükröt, mélyet szívott a torkából, aztán köpött... Fél szemével a nyálát figyelte, ahogy a zöldes gennyváladék a sima tükörfelületen csúszik lefelé, s közben újra kortyolni kezdte a pálinkát... Túlságosan is nagyot kortyolt, elfintorította az arcát. A pálinka átjárta az egész testét... újra köpött egyet... Jó volt így üldögélni; hallgatta a vonat zakatolását, s lassan érteni kezdett valamit... valamit magából... A punk szerelmes volt. Ráadásul megértett mindent. Büszkesége nem engedte, hogy ezt bevallja magának, elutasított, osztott, kevert, reménytelenül fogadott, s nem tudta elviselni a vereséget. Megértette, de elviselhetetlen volt számára a szégyen. Megpróbált harcolni, de már késő volt, a kacsok lefogták, nem mozdulhatott... Patkányként meghúzódva ült, itta a pálinkát... Nagyokat fintorgott, de ivott.- Rájöttem... Le vagyok szarva - mormogta magában, s újra húzott egyet a pálinkából. A „felismerés“ érzésétől boldogságrohamai lettek, végre örült, mámorosán simogatta a bőrülést, keze fejével letörölte a tükröt, bocsánatot kért a világtól, félrészegen dudorászni kezdett, kedélyesen vihorászott magának, mint aki nem tiszta, igaz, egy kicsit amúgy is dilis volt... így aludt el... Később, egy megálló után felébresztették. Egy szőke hajú nő nyomult be a fülkébe, botladozva, szétszórt mozdulatokkal tette a csomagtartóba a bőröndjeit. Ruházata drága külföldi holmi volt, hosszú, szőke haja csaknem a melléig ért, s valami illatot is árasztott - drága francia parfüm illatát. A szőkehajúban volt egy jókora adag gőgös egykedvűség és flegmaság. Olyanformán festett, mint aki kábítószer hatása alatt áll. Felébredve a punk csak bámult, nem értett semmit, nem tudta, merre van, és hová megy... Csak később kezdte felfogni a dolgokat... Méregette a szőkehajút, s kiverte a veríték, ahogy nézegette... Hatalmasat dugtak - gondolatban. Ültek a fülkében. A punk és a szőke hajú nő. Titokban tanulmányozták egymást ugyan, de nem szóltak. Azt nem. A púnknak, valahol a lábai között, megmozdult a „mutatója“ - felébredt az éjjeliőr, az órája az éjfélt ütötte... Aprókat lélegzett, mivel a bőr visszatüremlett a hímtagjám, s a hús minden mozdulatára a farmerjához ért. Tudta, mi lesz a vége, s már nem bírta magát felállítani... Aprókat mozdult, himbálózott ide-oda, néha szüneteket tartott, fojtott lélegzése így is csaknem betöltötte a fülkét... A szőke hajú nő csak később vette észre, mi történik. Ahogy a punk kidudorodó combját nézte, izgalmában nyelt egy nagyot, s közben érezte, hogy egyre jobban átnedvesedik a bugyija. Szoknyáját, a legutolsó párizsi divatot követve, kétoldalt ízléses zsebek díszítették. A belső bélést hegyes körmei játszva csípték ki, s így ujjai hozzáférhettek a combjához... Muszáj volt valamit csinálnia. Először megelégedett a simogatásokkal is, de aztán ujjai egyre feljebb csúsztak. Néha egymásra sandítottak, s ilyenkor mágneses erőtereik birokra keltek, húzták- -taszították egymást a vonatfülkét csordultig kitöltő sugárzás-atomok, de a föl- bolydult részecskék kétségbeesett rohamaikkal hiába próbálták megváltoztatni a zakatolás monoton ritmusát.
