Irodalmi Szemle, 1990
1990/7 - Hizsnyan Géza: A Thália Színpad (vissza)változási kísérlete
HIZSNYAN GÉZA A Thália Színpad (vissza)változási kísérlete Egy színház közönsége olyan, amilyet kialakít magának. Ha a közönség több színház közül választhat, minden társulatnak kialakul a törzsközönsége, akik az adott színház által képviselt stílust, irányzatot és műfajokat részesítik előnyben. Ebben az esetben is fontos szerepet kellene játszania az ízlésformálásnak (pl. az adott stíluson belül egyre magasabb színvonalú, szakmailag mind tökéletesebb produkciókkal növelni a közönség igényszintjét). Ha egy széles közönségréteget kizárólagosan ellátó színházról van szó. a helyzet jóval nehezebb. Ebben az esetben ugyanis a közönség különösen heterogén igényeinek kell megfelelni, s nem elég szakmailag magas színvonalon szórakoztatni, de gondot kell fordítani a következetes ízlésformálásra, rávezetni a közönséget a művészileg igényesebb, értékesebb alkotások el- és befogadására, mind szélesebb réteget „rászoktatni" a valódi eszmei. művészi értékek igénylésére. Mivel a „monopolhelyzetben'' lévő színházak általában tájoló társulatok, a fenti követelmények teljesítése, sőt az arra teendő kísérlet is meglehetősen nehéz, nemcsak művészi rátermettséget igénylő, hanem kemény fizikai erőpróbát is jelentő feladat. A mi színházunk ..monopolhelyzetben" lévő két társulata (a MATESZ és a Thália Színpad) most már évek óta nem képes megfelelni a fent vázolt követelményeknek. A szakmai, művészi színvonal csökkenése a közönség érdeklődésének megcsappanását hozta magával, amit műsorpolitikai engedményekkel, a könnyebb műfajok preferálásával igyekeztek kompenzálni. Mivel általában ezeket a produkciókat sem sikerült tisztes szakmai színvonalon megcsinálni, amolyan circulus vitiosus jött létre, ami a színház(ak) művészi színvonalának súlyos devalvációjához vezetett. A Thália Színpad helyzete vált súlyosabbá. mert gyakorlatilag művészi vezetés nélkül maradt. A változtatás szükségessége immár halaszthatatlan követelményként jelentkezett. Az első kísérlet az áldatlan állapot megváltoztatására az elmúlt évadban történt, amikor is rendszeres együttműködést kezdtek Rencz Antal magyarországi rendezővel. A választás a lehetőségek ismeretében jónak mondható. Rencz ugyan nem tartozik a magyar színházi rendezők közvetlen élvonalába, Békéscsabán tett kísérlete egy sajátos „vidéki" színházi profil kialakítására (melyet önhibáján kívül nem tudott megvalósítani) kétségtelenné tette, hogy van önálló elképzelése, és szert tett bizonyos színházszervezői vezetői tapasztalatra is. A Tháliának pedig szüksége volt egy szakemberre, hogy egyáltalán esélye legyen a holtpontról való elmozdulásra. A profi színházi szakember és színészpedagógus keze nyoma meg is látszott az elmúlt évad egy-egy előadásán (Ármány és szerelem), de egyúttal feltárta a társulat mélységesen mély hiányosságait is, elsősorban a színészek szakmai képzettsége terén. Az idei évad első felnőtt színielőadását is Rencz Antal rendezte. Illyés Gyula Lélekbúvárjának előadásában azonban nem sok nyomát lelhettük a rendező művészetének, színészpedagógiai képességének, sőt még jó ízlésének sem. Már maga a darabválasztás is kérdéses. Illyés komédiája az ősbemutató idején, 1948-ban is meglehetősen eltérő fogadtatásban részesült. A nagy eszmék kisajátítóit a freudizmus ürügyén bíráló dráma hibáira
