Irodalmi Szemle, 1990
1990/7 - Gál Sándor: Alagír (dokumentumösszeállítás)
Gál Sándor a mindent elfedők, azok a bújtató éjszakák, az erdők sűrűi és a csodák... Egy napon, amikor már lepni is alig bírtam, valami falu temetőjéhez értem. Bevettem magamat a temető szélén lévő halottasházba. Lefeküdtem a puszta földre, és azonnal elaludtam. Éjszaka, fénylő holdvilágnál ébredtem föl, s ahogy kinézek az ajtón, látom, hogy a sírok között mozog a fű, s a fű közül pedig egy emberi koponya emelkedik ki, majd elgurul... Mintha álmomban egy másik álom jelent volna meg; csakhogy én akkor már ébren voltam... Reggel megnéztem az álmomat - ami nem is volt álom. A sírok között az éjszaka egy üregi nyúl lukat vájt magának, kikaparta a koponyát, azt láttam a holdfényben felemelkedni és elgurulni. A napvilágnál a koponyát kezembe vettem, s láttam, hogy a homloka közepén golyó ütötte lyuk van. Katona volt tehát, s fiatal, mert a fogai épek voltak... j Az orosz-román határt a nyár végén értem el Csernovicnél. A határőrök farkaskutyákat eresztettek rám, elfogtak és visszavittek. Az új lágerszámom SzSzSzR- 7062 lett. Nem öltek meg. 1950. december 6-án engedtek haza. A három napból így lett hat év... ..Mondom északnak: add meg. És mondom délnek: ne tartsd vissza. Hozd meg az én fiamat messzfínnen, A földnek végéről, ahová szétszóródtak a felhőknek s borúknak napján..."
