Irodalmi Szemle, 1990
1990/6 - Győry Attila: Eperjesi emlékek (elbeszélés)
Győry Attila megtudta mesterkedéseinket, bőven osztogatta a nyaklevest - de még milyeneket...! Egyszer Mári egy ilyen visszavonulási kísérlet alkalmával elkapott. A dolog úgy történt, hogy valamiben megbotlottam, s mire magamhoz tértem, már ott állt fölöttem. Soha nem felejtem el azt a pillanatot. A kés, amit mindig magával hordozott, akkor nem volt nála - szerencsémre. Mári megtorpant és csak bámult. Ekkor néztem először a szemébe. Zöld szemei voltak, ráncos arcán néhány bibircsők éktelenkedett, fogatlan szája torz vigyorba görbült, az ősz hajfürtök kilógtak a kendője alól, és furcsa, érthetetlen szavakat darált. A következő pillanatban megragadott és egy szemvillanás alatt a közeli bokorban landoltam. Marha nagy ereje volt a banyának! Ahogy magához szorított, éreztem a dohos, koszos ruhaszagot, bűzös leheletét, s végül az innen is, onnan is belém maró tüskéket. És még valami. Talán a félelemtől, máig sem tudom, behugyoztam. Észre sem vettem és már csetres voltam... Szégyenkezve mentem átöltözni, Rudi és Zoli röhögése kíséretében... így múlattuk az időt Eperjesen. Estére, ami nálunk a késő estét jelentette, a pajtába mentünk hancúrozni, vagy a kert végében tüzeskedtünk. A pajta emeletes volt, tele szénával, s mi az emeletről oltári nagyokat fejeseltünk a puha szalmába. Kint, a kert végében pedig, ha a lángok túlságosan, is elkanászodtak, káromkodva rugdaltuk szét a tüzet, hogy aztán újra felszítsuk... De esti mókáink talán legnépszerűbbikét egy ugyancsak Eperjesen nyaraló fiú találta ki, akit alig-alig értettünk, mivel szlovák volt, és egy árva szót sem tudott magyarul. Talán fél óráig is mutogatott, vonszolt maga után, amikor egy kőra- kásoz értünk. Ott aztán megmutatta, hogy mit csináljunk. Kerestünk két követ, melyeket úgy kellett egymáshoz koccantani, hogy szikrácskák pattogjanak közöttük. Órákig is elpattogtattunk az út szélén, közben meg egymást ellenőrizgettük, vajon melyikünk tud szebb szikrákat csiholni. Gyakran húszán is pattogtattunk, aminek a/ lett a vége, hogy kijött a szomszédos házból a gazdasszony, aki a „büdös kölkei“ sűrű emlegetésével oszlatta fel gyülekezetünket. Hiába, az agyára mehetett már a pattogatás... Sűrű sötét volt, mire hazataláltunk. Még megkaptuk az elmaradhatatlan füleseket is Icuka nénitől, aki megbórbált erélyesen fellépni - Mindjárt megtépázom a pajkeszotokat! de hiába, profi „kibeszélőkkel“ volt dolga. így aztán jóaka- ratú szemrehányásai leperegtek rólunk. A nappalok végére az esti ima tette ki a pontot. A puha lúdtollal bélelt párna alatt végre kipihenhettük magunkat. Kint az ablak alatt tücsök ciripelt, néha egy kóbor kutya ugatta meg a Holdat, a padláson apró egérlábak toppanását nyelte el egy kétségbeesett egérsikoly, ami azt jelentette, hogy kandúrunk munkához látott, s ma este sem marad éhen...
