Irodalmi Szemle, 1990
1990/6 - Hajtman Béla: Vivace (novella)
Hajtman Béla gyi kedvence, a család üdvöskéje tragikusan távozott. Sosem beszélgettünk el egymással. Mindig feszélyezett céltudatossága és magabiztossága - butuska, éretlen öccsének tartott. Elvira alkalmazkodása, szerénysége mindig nyugtató- lag hatott szüleimre. Követendő példának, mintalánynak nevelték. Hűséges, tespedő, renyhe kiskutyává faragták. Férjének, Gábornak a szülei ortodox kommunisták voltak, akik anyagi jólétükkel behálózták Elvirát. Szépségét a munkásbérből építtetett, bányászbakancson forgó, fehérre meszelt kockapalotában kamatoztatta. A video, a Campari, a hosszú Marlborók világában nyújtózott végig a medvebőr pamlagon, Gábor külföldről hozatott parfümjeinek illatában. Az Ivančič család a kommunista párt vezető szerepének elvesztéséről a Dunára néző bécsi üdülőhelyükön szerzett tudomást. Pazar lakásukat közeli barátjuk, Brosch elvtárs (úr) vette meg. Az új lakó kiteregette Ivančič elvtárs botrányos múltját. Futótűzként terjedt el a hír, hogy a Hlinka-uralom csatlósa volt. A fővárosi lap első oldalára került fotóján a karját horogkereszt díszítette. (Legutóbbi hírforrásom szerint egy ékszerüzletet nyitottak Hamburgban, Iwan- tschitsch néven.) Ivančič Elvira szül. Beckman sírját anyám gondozza. Sokan azt hiszik rólunk, zsidók vagyunk. Fiamat, Arnoldot, mocskos zsidónak bélyegezték a diáktársai. A zsidókhoz csak annyi a közünk, hogy a szépapám, Beckman Aurél egy sokgyerekes szemita család rezidenciáján földműveskedett. Kiadott munkáim nem okoznak nyelvtörést semelyik nációnak sem. Sok pályatársam németnek, amerikai újzsidónak tart. A Saarbrückeni Zenei Fesztiválról hozott élményeit, tapasztalatait zongoratanárom megosztotta velem. Lelkesen folytattam tanulmányaimat. Jó néhány csoporttársam irigykedett tehetségemre. Ezt kihasználva belevetettem magam a szerelmi csatározások hevítő tüzébe, a mézédes borok és bátorító ötvenfokos házipálinkák mámorító kábulatába. Néha-néha józanságot színlelve, el-elcsukló hangok kíséretében köszöntöttem szüléimét alkoholszagú csókjaimmal. Ma már tudom, hogy a belső kényszer, a konvenciós láncoktól való szabadulásvágyam lázított szüleim ellen. Eddig leélt negyven évem lázadás. Nem akarok érdekcsoportokhoz, önkormányzati klikkekhez, érdekképviseleti tömegszervezetekhez tartozni. Tulajdonképpen senkihez, senkinek sem tartozom. Csúfondárosak a házassági megalkuvások, a politikai karriert biztosító, személyiségőrlő, elpos- ványosító törekvések. A feleségemmel hangversenyen ismerkedtem meg. Csak szeretkezésünk után árultam el, hogy a zongorakísérettel énekelt tizenkét dalnak én vagyok a szerzője. Ő: Az ágyban rosszabb vagyok. Igaza volt. Én: A színpadon rosszabb vagy. Igazam volt. így egészítjük ki egymást. Az, hogy lefekszik mással, nem zavar, nem sért, nem okoz bánatot. Míg Európa hangversenytermeit járja, én azalatt az üresen maradt bérlakásban komponálok, esetleg Ákossal játszom napokig. Hébe-hóba felkeresnek volt diáktársaim. Legtöbbször az álmaikról faggatom őket. Az egyik, közismert zenekritikus, Chopinnel találkozott, a másik - lelkes menedzser - Elisabeth Schwarzkopfot hódította meg. Mindnyájan álmodozók vagyunk.
